Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1985-01-03

- 22 -megközelítését illetően. Úgy Ítélhető meg, hogy ma már ál­talánosabban elfogadott a differenciálás elve, ugyanakkor egyrészt ennek következetlen érvényesítése, másrészt a va­lóban létező, de a közvéleményben erősen eltúlzott, nem szocialista elveken alapuló egyenlőtlenségek miatt erő­teljes a gyakorlatban a nivellálás irányába ható nyomás. A munkaidő általános csökkentését a kerületi közvélemény jelentős része nem értékeli vívmányként, ami azzal is ösz­­szefügg, hogy sokaknál a ténylegesen munkában töltött idő nem csökkent, hanem növekedett. A kerületi egységeknél a dolgozók bére és jövedelme a korábbi időszaknál nagyobb szóródással növekedett. Az ösztönzési, bérezési rendszerek fejlesztése érdekében számos és sokirányú intézkedésről adhatunk számot. Az e területeken továbbra is meglévő tar­talékokat, ezek teljesítményt visszafogó hatását aláhúzzák azok a tapasztalatok, amelyeket a különböző kísérleti bér­gazdálkodási formákban résztvevő kerületi egységek - Köz­mű- és Mélyépítő, FŐSZER, BULIV, BVM, RAMOVILL - szereztek. Az átlagbérek növekedése a pártértekezlet óta 5 és 75 % közötti. A jövedelmek alakulásában több olyan tétel is jelentkezik, amelyekről pontos adatokkal nem rendelkezünk. A kerületben dolgozók között jelentős arányt képviselnek a kettős jövedelműek, a különböző főálláson kívüli formák­ból jövedelemhez jutók. Ez utóbbi kört lényegesen tovább bővitette a vállalati gazdasági munkaközösségek nagyszámban történt alakulása. Az összhatások szempontjából fontosnak tartjuk jelezni a főálláson kívüli tevékenység felé való orientálódás túlzott erősödését, melynek politikai nega­tívumai mellett a főmunkára is káros hatásai vannak. Az élet- és munkakörülmények fejlesztésében nem mindenhol kaptak kellő súlyt az anyagi eszközöket nem vagy kevésbé igénylő kérdések, módszerek. A kerületi összegezhető ta­pasztalat, hogy a stabilitás fenntartása mellett nőtt a feszültségek száma, különösen az árak alakulásához kapcso-Lb 1-----------------zJ ~ ----------— ---------------------— . —■ -■ --------------—a— --------------------- ■. • - -* i

Next

/
Thumbnails
Contents