Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1964-03-19
/ / A-5 -A szakembereinket elcsábitotta tőlünk a KGM - részben. Több fizetést adtak, másrészt ott látták a malomipar feladatainak megoldájoyojukft. Lemondani nem tudtuk róluk, mert a KGM csak'a külföldi megrendeléseket keszitette, viszont a részünkre a terv— faiadat a hazai gyártásra megvolt adva az élelmiszeripari tárca részéről. 1958-ban a Szellőző Müveknek leadtuk a megrendelésünket, mert szükségesek a pneomatikus elsziyó-berendezések. 1961-ben szálli-r tották le. Mivel szükséges volt, mi ezeknek a gyártását is kis— sorozatban megoldottuk. Elmondhatom, hogy a világitó és teljes kapcsoló táblától kezdve a szekunder hálózatig, stb. mindent mi készítünk el. Pedig a kis elektromos készülékek gyártását nem lett volna szabad ehhez a vállalathoz tenni. A határidős szállitá- - sok miatt azonban kénytelenek voltunk vállalni. Sőt a szerelési munkaiatokat is mi végeztük. KGM és a köztünk lévő vita. Ők azt állították, hogy.sokkal könnydfc malmot készítenek el, mint mi. Végül azt sem -tudtak, hogy mi hány kg-os malmot készítünk. A javítási tevékenység munkálatai minimális formában alakultak ki. Ez evben kb. 6 millió Ft. volt a javítás, ill. lesz*. . Teljes termelési volument.,határoztak meg számunkra és még évközben ezt ki kell töltenunk'. Ennek alapján mérjük az anyag és munka— igényességet’. 1 dollár,költségéi Jugoszláviában kb. 6o Ft. körül van, máshol 22-3o Ft. 1 * A gabona-szeletelő gép túlhajtott volt. Amikor felvetettem, hogy nem szükséges, akkor bírálatot kaptam. Most utólag kb. 5 millió értékben kellett selejtezni, mert nem kellett. 6 helyen termel a gyáregység Bp. területén’. A vidéki kitelepítés ügyét nem adtuk fel. De a? is igaz, hogy korszerűtlen itt Bp-n a szállítás és raktározás. Ürültünk a Soroksári ut 49-nek, mert nem kapunk hosszabbitást a vállalat részére. Gyakorlatilag illegálisan termelünk, központilag kiadott tervszámok alapján. Ilyen kettősség között biztosítani kell egy központi telephely kérdését, rögzített tervszámok megoldására. Vidékre a kisebb képzettségű igényű sorozatgyártást kívánjuk kitenni’. Az egyedi gyártás vidéken a szakember hiánya miatt sem megy". A beruházás hatását illetően még nem tudjuk mi a helyzet, a termelés koncentrálásától és az emberi körülmények kialakításától is függ. A KGST—vei kapcsolatban. Az ár—kategórizálást Magyarország kapta meg. Az idén ismételt megbeszélés lesz a profil kérdésében. Err<? a csehek nagy apparáttal készülnek, részünkről nincstkészülődés. A pártalapszervezettel a kapcsolat jó volt, mindenről tudott. ' ? ! — ......—---g-i . a» » .