Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1957-12-05
Kqmoly hiányosság volt, hogy megtárgyaltunk dolgokat és fontos megállapításokat tettünk de nem vittük következetesen végig, csak a titkárokig vittük, alapszervek területén már nem ellenőriztük tovább a határozatok végrehajtását* Pártegységgel kapcsolatban: Ha a vezetést nézzük ezen a területen nincsen problémai de az alapszervekben már igen és ezt fel kell számolnunk, illetve segítenünk kell az alapszervek területén* Van azonban a mi munkánkban is komoly hiányosság, lazaság is* Sok kérdésben, illetve dolog elintézésében sokat kellett küzdenünk ahhoz, hogy a feladatokat ellássuk. Kampány munkával kapcsolatban: Eampány feladatoknál a kerület ki tud ugrani, azonban az energitá tovább nem tudjuk megtartani. Itt azért megemlítette, hogy pl. a választást a kerület részéről komoly munka előzte meg. ■“•erület fejlsztési tervével kapcsolatban Horváth elvtárs megemlítette, hogy többször lett mór évekkel ezelőtt is erre vonatkozólag terv beadva, azonban végrehajtása érdekében nem sok történt. Most is adtak be fejlesztési tervet, aminek a megvalósulása elősegítené a mi munkánkat is* ^ Pártmunkával kapcsolatban: jó néhány hónapja a kerületi PB. munkaterv szerint dolgozik, aminek az alakján folyik a párt irányitó munka. A munkatervet a pártértekezlet határozatainak megfelelően állították össze. Alapjában úgy néz ki, hogy helyes a munkatermünk. Általában az anyagok tárgyalásánál az a hibánk - habár egy-egy határozat szellemében tesszük- hogy nem hivatkozunk az anyaggal kapcsolatos határozatra. Súlyponti üzemekkel kapcsolatban: Kezdettől kezdve munkánkban súlyponti területet képeztek az üzemek, azonban ezen túlmenően biztosítani kell, hogy a kereskedelem, élelmiszerip. vegyip.- i üzemeket is sokkal jobban ellenőrizzük. Felelősségérzet az aparátus tagjaiban megvan, ha sokszor felelőtlenség is jelentkezik egyeseknél.Mi nagyon nehéz körülmények között kezdtük meg a pártszervezési munkát itt a kerületben és az ellenforradalom ideje alatt, valamint a pártszervezési munkában és ez nagyon összehozott bennünket és egyes esetekben igy engedékenyeknek mutatkozunk. Ezen azonban feltétlenül változtatni kell. Vezetőkkel kapcsolatban: Ehhez nincs mit hozzátennie. Személyével kapcsolatban megemlítette, hogy eddig is amit lehetett megpróbált mindent megtenni* Azon ténylegesen változtatni kell, hogy ne foglalkozzon sok apró kérdéssel, ami elveszi az energiát a fontos feladatoktól. Földes elvtárssal kapcsolatban: Jó felkészültsége van, azonban ő is a munka érdekében sokkal többet tehetett volna mint amit tett, és az osztál munkáját sokkal jobban össze kell fognia. Jakus elvtárs: lo éve ismeri és örömmel vette azt , amikor idejött a kerü leti PB-ra, nekim is határozottabbnak és szigorúbbnak kell lennie. Fontosnak tartja a jővőre nézve, hogy a VB. irányítását sokkal jobban kézbe kell tartani és azokkal a problémákkal kell a VB-nek foglalkoznia, amik a párt, gazdasági életben megszabják a legfontosabb feladatokat. Kitüntetések, vagy ilvtórsak beállításával kapcsolatban: Volt egy rossz gyakorlat a múltban, hogy a kitüntetéseket nem vitték a VB. elé, azértis mert nem is volt, csak 1-2 esetben. Most, hogy volt lehetőség és a Bp. PB-től, hogy a legjobbak nevét szedjük össze, az alapszervektől is kaptunk ilyen irányban javadatokat és ezekből válogattuk ki azt a 3o elvtársat, akik kitüntetést kaptak. A jövőben azonban helyes, hogyha a VB. ie belefolyik az ilyen munkába. >f0 v______________________ | i--. .. . "V ■_____ II ■" —-----------9-