Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/2)

1957-05-15

i£ * , * t .*- 6 -Helyteleníti* hogy intézményeknél több a küldött, mint egyes ipari vallalatn.ál. t. Októberi eseményekkel kapcsolatban megemlíti, hogy a felsőbb veze­tés hibája volt, mert elszakadt a tömegektől. Október 24.-én féló­ránként hivta a kerületet és nem volt ott senki, egy kislánnyal beszélt. Horváth elvt ars.. /ÁB/ Az Állami Biztositó kommunistáinak megvédése erdekeben szól,ahol a vezetőség tagjai mind illegális kommunista, majdnem mindegyike több évet ült börtönben, Az intézőbizottságnak 7 tagja van,akik mind paraszt és munkások* a tagság nagyrésze épedig munkás széráazásu# Kovács elvtárs:Egyetért azzal a felszólaló elvtárssal, aki azt mondta, hogy az értekezleteket elnyújtják. Nem helyes bőven hozzá­szólni, csak a lényeget kell elmondani, hogy az elvtársak idejét ne raboljuk feleslegesen. Egyetért azzulp hogy a beszámolót az elnök lehetőleg saját szavai­val mondja el* KISZ náluk megalakult. Emberi hangon beszélgetett el velük, úgy Rogy egyáltalán nem volt nehéz dolga. A kerülettől kapott 10 belé­­f* Pési nyilatkozat kevésnek bizonyult, még 15-öt kért, de az is kevés volt* Véleménye szerint ez a szervezet, csak a pártszervezet hat­hatós segítségével tud életre kelni. Javasolja, hogy akik még nem fogtak hozzá, bátran kezdjék meg, mert nem lesz olyan nagyon nehéz munkájuk. Biokémiától egy elvtárs: AZ értekezletek elnyujtááával kapcsolat­ban bi/lattalélazlntézőbizottság felé, miért kellett május 1- ével ma iámét olyan bőven foglalkozni, amikor már az előző érte­kezleten ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Ezek azok, amelyek lazít­ják a fegyelmet. Javasolja, hogy a küldöttválasztó taggyüldsen az intézőbizottság tagja, aki meg lesz választva, vegyen részt az illetékes választó taggyűlésen* Horváth elvtárs által mondott azon megjegyzésére, hogy a baloldali elhajlás nálunk most nem veszélyes, nem ért egyet, mert a jobbol­­dali elhajlással egyformán veszélyes* ha nem harcolnak egyformán ellenük. Felhívja a figyelmet a rémhírekkel kapcsolatban: hogy a részleges áremelés csak kezdet, utána jön a többi. Helyes lenne ezt továbbí­tani illetékes helyre, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel* Az újságban megjelent lemondott, vagy lemondatott képviselőkkel kapcsolatban tesz észrevételt* A Kossuth-cimeírrel kapcsolatban tesz még észrevételt* X.Y. elv/társ: Helyteleníti, hogy a kommunistákat megelőzve most 1 igen sokat beszélnek előre, ami helytelen* mert igy nem tudnak helyesen megvilágítani kérdéseket. Megerősíti, hogy az áremelkedéssel kapcsolatban valóban vannak olyan hangok, hogy lesz még folytatása* Sebestyén elvtára: Horváth elvtárs megemlitette, hogy a budapesti pártértekezlet Csepelen lesz. Helyesnek tartaná, ha az országos pártértekezlet is ott lenne. Címerrel kapcsolatban megemlíti, hogy tényleg zavar az a dolog, hogy,a népköztársaság oimere jelenleg a Koasuth-cimer, Jövőben ilyes­mire jobban kell ügyelni. Áremeléssel kapcsolatos dolgokat ő Í3 hallotta. Véleménye neki is az, hogy a kommunisták időben, jobban legyenek informálva, Földesielvtárs javasolja a hozzászólások lezárását az idő előreha­ladottságára való tekintettel. Az elvtársak egyetértenek* 1 ___

Next

/
Thumbnails
Contents