Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1966-10-22

i-60-ffóth István et. 1 Kedves elvtársak. Egyrlszt nehéz, másrészt könnyű helyzetben vagyok. Nehéz, hegy amikor 1962-ben a Szer­számgépgyárban tartották az értekezletet, utána a PB. értékelte és azt mondta nagyon színvonalas volt. A megválasztott első titkárt azonban kritikával illette azért, hogy a felszólalások­ra nem adott bővebb választ. Könnyű azért, mert az elvtársak felszólalásai megerősítették azt a vonalvezetést, amit itt vittünk a KB irányítása alapján ós az elvtársak segítették munkánkat. Elmondja, hogy jól estek azok az aőszinte szavak, melyek az elvtársak részéről elhangzottak, amelyek alapos helyzetisneret— bői fakadtak. Áthatott az az érzés, hogy az elvtársak az érte­kezlet után bizton képviselni fogják a párt politikáját. Mindengyes felszólal* hitet adott, hogy minden nehézség ellenére Országunkban győzni fog a szocializmus. Azt kéri az elvtársaktől, hogy az a becsületesség, őszinteség. ~ mely áthatott pártértekezletünk minden tagját, törekedjenek f* minden pártszervezetben elérni# hogy összetartozásunk alapján a következendő időben még jobban erősíthessük ézálaink&t egy— máshoz a pártenklvüliekhez. Ez az Őszinte légkör, mely áthatotta az elvtársakat, ez hassa át egész életünket. Csák úgy tudunk előrejutni, ha nehézségeinket őszintén feltárjuk. Az a politikai helytállás amely itt megnyilvánult az elvtársak részéről, egyetértünk a párt politikájában, ez az egyetértés a munkapadok­nál, Íróasztaloknál stb. abban nyilvánuljon meg, hogy követke­zetesen védjük a párt politikáját, mert megérdemli, igaz ügyet szolgál. Szerezzünk érvényt a párt politikájának. A hétközna­pokon is bárhol találkozunk helytelen nézetekkel, igazságérzeo tünknek megfelelően válaszoljunk. Személyes vallomásaként elmondja: jól estek az elvtársak ré­széről az elismerő szavak, melyekkel illették a PB-t és a beszámolót. Ez azért volt lehetséges, mert mindenkor áthatott bennünket az a megbízatás, amellyel 1962-ben elindítottak, a IX.PB. hiven szolgálja a KPB-t. Amennyiben az elvtársak újból megválasszák a PB-t, biztos vagyok abban, hogy még eredményesebben fog dolgozni, hogy mgeJSLeljenek ^ a bizalomnak. Ezek után kérik az elvtáraakat, hogy a beszámolókat, válaszokat és határozati javaslatot szavazzák meg. Ellenpróba után megállapitást nyert, hogy az említetteket az elvtársak egyhangúlag elfogadták. Áttérnek a 3-ik napirendi pontra. Bejelentik, hogy a régi PB megbízatása lejárt, amit kér tudomásul venni. A felső pártszerv határozata szerint a kér.PB. 51 főből fog állni. Majd Kéri Horváth János elvtársat, a jelölőbizottság elnökét, indokolja szóval a jelölésüket. | ■ c* ! I I

Next

/
Thumbnails
Contents