Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1966-10-22

i í- ’ ' sS'íi 1 í a ’ *- 81-Horváth elvtárs: elmondja, hogy rövid időn helül a lietm kiosztásra kerül. Az előlegezett bizalom komoly feladat elé állította a jelölő bizottságot, éppen azért nagy gonddal és felelősségérzettel végezték. Arra törekedtek, hogy a kiválasztásnál a legjobba­kat, munkában tapasztaltakat, a jövő feladatokra jól fel­készült elv társakat hozzanak javaslatba. Néhány szót szól azokról, akik a régiben voltak, de most ki - esnek, nem jelölték. Ez azért történt, mert nagy többségükben más területre kerültek és a többi is beosülettel végezte mun­káját . Egyetlen egy sincs, aki ellen politikai vagy morális kifogás merült volna fel. Javasolja ezért a PB-nek, végzett munkájukért dicsérjék meg. Törekedtünk uj elvtársak beválasztásával is frissítés oéljá­­ból. Ezekután az összetételt illetően számszerű adatokat közöl. I r-s A megválasztandó PB tagjai biztosítékai lesznek a párt helyes politikájának végrehajtására. Kéri altekinteni attól, hogy a megválasztandó PB tagjainak névsorát egyenkint Ismertesse. A lista tanulmányozása után kéri észrevételeiket, kérdései­ket megtenni, és arra megadjuk a választ. Végül bejelenti, hogy a jelölőbizottság kivétel nélkül minden egyes javaslatot egyhangúlag tett aeg a pártértekezletnek. Duschek et.nő: /pár perc szünet utón/ A Jelölő Bizottság által beterjesztett 51 fővel kapcsolatban kinek van észrevétele? Kérem tegyék meg az elvtársak / a tanácskozási jogú elvtársak is tehetnek észrevételt/. Megállapítom, hogy nincs. Felteszem szavazásra. Akica Jelölő Bizottság által beterjesztett elvtárssak egyetér­tenek, küldöttigazolványukkal szavazzanak, /megtörténik,/ Aki nem ért egyet: nincs, f"' Tartózkodott a szavazástól: nincs. Megkérdezem tesz-e valaki pótjavaslatot, lehetőség van az 51-es névsoron kivül javasolni. Megállapítomj hogy a küldöttértekez­let az 51 főt elfogadta a szavazó listára való felvételre. Budapesti küldöttek megválasztása. Kinek van észrevétele, meg­jegyzése a küldöttek személyére vonatkozóan. Nincs, Szavazásra teszem fel, aki a 25 szavazati és 2 tanácskozási jo­gú küldöttel egyetért, küldöttigazolványával szavazzon. Ellenvélemény, tartózkodás: nincs, A küldöttértekezlet egyhangúlag elfogadta minő. két listát. Tekintettel arra, hogy semilyen változás nem volt az előterjesz­tésnél, kérem, hogy az elvtársak szavazólistának tekintsék, /:A küldöttértekezlet örömmel elfogadta,:/ Kérem a Szavazatszedő Bizottság elnökét, Deli Károly elvtársat, hogy a szavazás módját ismertesse és kérem a Bizottság tagjait, hogy csak a szavazati jogú küldöttek szavazhatnak, a többi kül­dött elvtárstól kérem az előterjesztést összeszedni. Átadom a szót Deli Károly elvtársnak, /rs k t 1- V . ..................- ------- -■ ■ - - — - - -----------

Next

/
Thumbnails
Contents