Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/10)

1987

Í 9 í- 5 ~ Ha annak okait vizsgáljuk, hogy mi van az elzárkózás mögött, első helyre kell tenni a párt körükben egyre csökkenő presz­­tizsót, tekintélyét. Az egészségügy területén olyan fogalma­zás is előfordul bizonyos szakmai körökben, hogy "nem előnyös" párttagnak lenni. Az elfordulásnak oka többek között /a fiatalokra sok esetben Jellemző/ jogtalan türelmetlenségből fakadó^elégedetlenség. Nem fogadjak el a társadalmi elmozdulás nehézségeit. Úgy •^rzik az elvek és a gyakorlat ellentmondásban vannak, de nem látják annak feloldhatóságát. Valójában a társadalom gond­jainak megoldásából nem kivannak r^szt vállalni.-Elsődlegességet élvez náluk az anyagi és egzisztenciális ; IBI érdele. Azt vizsgálva, hogy milyen módon történik a gazdasági, ill. a ^ párt vezet's e réteggel való foglalkozása, nagyon szegényes ’ 1 a kép. Gazdaság^ vezetők munkája: A vonatkozó állami elbírások alapján /eresen differenciált színvonalon/ kísérik figyelemmel a pályakezdő diplomások éffj munkáját. Vannak vállalatok, ahol patronálót Jelölnek ki a fiatal mellé, "kisdiplomat" készíttetnek vele, foglalkoztatási í tervhez rögzítik feladatait. Ezeken kívül rendszeres a veze­tőkkel való személyes találkozás, kerekasztal besz'-l^etés. ¥ Egyedi kísérlet egy területen a pszichológiai képesség­vizsgálatok végzése. A kerületi szervezetek többségénél ezeknek a módszereknek egy-egy elemét vagy egészét használják. Ezt a gyakorlatot a Jövőben is követendr példának kell te­kinteni. A kép teljességéhez hozzátax’tozik azonban, hogy ^ egy-egy területen ez a foglalkoztatás kívánnivalót hagy ' maga után. | A következő időszak feladatai: ' A kommunista gazdasági vezetőknek minden területen fel kell használni azt a tekintélyt,azt a kedvező hatást, ami a párttaggá válást kiváltó tényezők között kiemelésre került. Nem^szűkülhet le ez a kapcsolatrendszer csak a párttag­­jelölt fiatal diplomásokra, hanem annak általános örvénnyel kell hatást gyakorolnia a pályakezdő értelmiségre. Pártszervezetek területén: A vizsgálat szerint egyetlen pártszervezetnél sem foglalkoznak | a fiatal értelmiséggel külön rétegként. Nem ismeretesek olyan speciális munkaformák, amelyek a velük való elkülönített fog­lalkozást céloznák. I ■ jLrgTM---------------^ '.., , , G ------------------ 1 i> *w., . . . j .. ■ . -1—,—m——t___^ k____________________________i--.-----------i-------------— — —.■ mi I- .«■■... ■ ... I . j ■ . ....—......iMit II ... 11-1—. i * -40 » ;-t»

Next

/
Thumbnails
Contents