Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/10)

1987

f | Fi I • I I- 4 -Fiatal értelmiség és a párt A fiatal értelmiség párttagságon belüli aránya általában meg­felel a foglalkoztatott létszámon belül képviselt arányuknak. Felvételük éves szinten reálisan illeszkedik a szervezetek teljes tagfelvételi számaihoz. A tagfelvételek esetében jellemz~ munkamódszer a KISZ ajánlás. A pártalapszei'vezet megkeresésével történik a kezdeményezés és az a tagépitési tervek szerinti ütemességgel valósul meg. ■'"nnek megfelelően a kiválasztás alapja a f^leg KISZ-ben, vagy egyeb tömegszervezetben végzett munka. Érezhető azonban bizonyos visszafejlődés ezen a téren, mert a KISZ-hez való kötődés egyre gyengül, felmerül az a megfogalmazós is, hogy a KISZ "lejáratott" a fiatal értelmiség körében. A pályakezdő diplomások párttagfelvételre kerülésében korábban - - az 1983-as kerületi elemzés idején - a "sorbanállás" volt ' jellemző. Ma már erről egyáltalán nem beszélhetünk. Egyértelműen visszaszorult a fiatalok kezdeményezése a párt­taggá válásban, szinte kizárólagosan a pártalapszervezet a kezdeményező. Az intézmények jelentős részénél gondot jelent ennek a csoport­nak a pártmegbizatásokkal való ellátása. Felkészültségük alap­ján kvalifikált feladatokat várnának, ennek azonban az adott alapszervezetben korlátái vannak. A párttaggá válás iránti igény több tényezőben is megjelenik. A legmeghatározottabb a családi indittatás és a környezet hatása, például a gazdasági vezető személye vagy az adott pártalapszervezet^vezetőségének az a tagja, aki megkeresi a tagfelvételi kérdéssel. Nem hanyagolható el azonban az sem, hogy a fiatal értelmiség egy része a vezetővé válás folyamatának részeként fordul 0 a mozgalom felé. Érezhetően nagyobb vonzása van az elmúlt időben a prátmunkának, mint a KISZ-nek, ezzel együtt a KISZ elsődlegességé az ajánlásban még érvényesül. E^yre kisebb számban, de előfordul, hogy a magas^kvalifikált­sággal együttjáró tájékozottság és az ebbrl adód' érdeklődés vonzza a fiatalt a port felé. ! !' > Nem kevés esetben fordul elő, hogy a fiatal nem vállalja a párttagságot: " Még nem vagyok elég érett" " Nincs időm megfelelni a követelményeknek" ilyen és hasonló elutasítások hangzanak el. Általános érvényű tapasztalat, hogy merev elzárkózás nincs, egyértelmű,határozott nerc válasz csak 1-1 esetben hangzott el. wk Iplpl-áfa ■ \ , iPít • v./k| 1$ / '; /,' * í ■-ff , ■ $$11 . ' * I1 A c L~ _____________J------------------------------------------------- k- — - - - - - - —— - - ----------- - ----------- ---............—-

Next

/
Thumbnails
Contents