Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1972-04-13

Ifí o 2 « b»/ A szervezet átalakításával egyidejűleg ajsük§£ges megfelelő yo*9tőkád«- ' rek beállítása., i&o A vállalat korábbi negatív gazdálkodásának kihatása­­ként, különösen a műszaki szakemberek tekintetében, a kilépések aránya lényegesen emelkedett., Ennek kihatásaként a jelenleg rendelkezésre álló káderállomány nem teszi lehetővé a szükséges vezetők beállítását és a oseráketo A szervezet szükségszerű módosítása és a személyi feltételek között lévő ellentmondást megfelelő módon felszámolni rövid időn belül nem lehető Ebből fakadóan a vállalat vezetősége arra kényszerüli, hogy na­gyobb mértékben uj. fiatal, gyakorlatlan vezetőket állítson be» Ez termé-7 szetsaerüleg magával hozza, hogy az uj és fiatal vezetek munkavégzésük során alakítják ki a vezetési és irányítási módszereiket« A vezetés ezen problémái mellett számításba kell venni azt is, hogy a vállalat jelenle­­v gi helyzetében a feladatok lényegesen megnövekedtek és azoknak végrehaj­tása még a megfelelő képességű és nagy tapasztalattal rendelkező vezetők- 1 nél is problémát jelentő c»/ A vállalat korábban elkészített éves műszaki gazdasági intézkedésitervé­ben 6ol52o000 pár termelést irányzott elő* Az időközben bekövetkezett a­­nyag- munkaerő-hiány arra kényszeritette a vezetést, hogy tervét felül­vizsgálja és azt 5p80Qo000 párra csökkent38» A termelés ilyen színvonalon történő végrehaj tása 1s ~csak erSTészitések és nagy intenzitás mellett va­lósítható mego Ezen termelési volumenre módosítottuk a vállalt kötelezett­ségeinket is» A Szovjetunió a Ilgfgóvi szerződést még nem irta alá, mely­nek feltételét képezi a termékek minőségének javitásao Ezen termelési volumen teljesítésére a vállalat megfelelő mennyiaágü mun­kaerővel nem rendelkezik, szűk keresztmetszete tüződébon és alja-előkészi­­tőben van. A munkaerő hiány és szűk keresztmetszet felszámolására mintegy 7 8OO0OOP pár bérmunkát kívánunk végeztetni,, A munkaerő hiány további csök­­kentéae érdekében iparilag elmaradott területen a TSz-el együttműködve tí­zemet kívánunk létrehoznia Az előbbiek alapján kötelezettségeink teljesíthetőségének alapjait kíván­juk megteremteni, de meg kell állapítani azt, hogy jelenleg ezek az ala- < pok még nem biztosítottak, így kötelezettségeink teljeskörü teljesítése még bizonytalan0 , d«/ 1972plgnvévében * termelés folyamatossága nem volt biztoeitva és ennek ki­hatásaként az előirányzott terveinket mennyiségben és minőségben nem tud­tuk teljesitenig A termelés folyamatosságét nagymértékben akadályozta az anyaghiány* a munkaerőhiány és nem utolsó sorban a termékek minőségének nem megfelelő azinvonalsg Az Iangévi tevékenységünk döntően ezen hiányosságok felszámolására irányult- a belső hiányosságokból származó anyaghiány csökkentésérej- a munkaerő hiány ellensúlyozására}- a műszaki előkészítés javítására}- a külső ellátásból adódó importanyag hiány miatti feszültségek feloldási­­rag A fentiekből következik, hogy a jelen periódusban a termelés ütemességét erőfeszítéseink ellenére nem tudjuk biztosítani és a negatív kihatások a következő időszakban is meghatározzák a vállalat termelési tevékenységét, volumenét és minŐBÓgéto e»/ A minőség ellenőrzés hatékonysága az I0noévben csak minimális mértékben változott, miután a meglévő szervezet nem felelt meg a megnövekedett minő­ségi követelmónyeknekg \\ I 4# I ^ppppppppjppsa.111 ■ ----­­---------------------------- ■ — ■ ...........­­________ ___________•----------

Next

/
Thumbnails
Contents