Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1971-12-09
‘ ’ I J - 8 - | Javaslom továbbá, hogy a II. rósz d/pont utolsó sorban "rendszerünktől idegen nézetek, szokások, törekvések, az önzés, anyagiasság"~on túl is vannak, ezért ide "stb." jelzést tenni. Az esti középiskolánál az előadásos propaganda feldolgozás módszere, színvonala rendkívül fontos. A középiskolák néhány területén, Pannónia 32. W., szövetkezetek, Min.Cipőgyár és még 1-2 pártszervezetnél kiemelten kell foglalkozni. Hart Jánosné elvtársnő: Az előterjesztést jónak tartom, amely megmutatja, hogy az elkövetkező 4 évben hogyan kell előremenni. Helyileg a mi tapasztalatunkból mondom, ho y van fejlődés, előrehaladás, de nem olyan, aminek kellene lenni, A 3 napos prop, felkészítéssel kapcsolatban: akik vállalatunktól ide jöttéig politikailag jól képzettek és olyan véleményt mondtak, , hogy a 5 napos felkészítés nagyon gyenge volt. Magasabb színvonalon igénylik ennek megtartását, Tihanyi László elvtárs: Ebben az évben nagyobb feladat volt az I oktatási év előkészítése, mert lényegbeli változás történt az okta- L i tási rendszerben. A KB. megállapítása szerint az eddigi oktatási ■ ' rendszer nem elégítette ki a követelményeket. Nagyon fontos az egymásra épitettség, a fokozatosság szem előtt tartása. A propagandistákkal meg kodat értettni, hogyan készítsék elő helyesen az oktatási évet. A pártszervezetek is megértették a rájuk háruló feladatokat. Nagy a valószinüsége, hogy eléggé pontos ez a tájékoztató, amelyet Berényi elvtársnő adott. Mi létszámnövekedésre nem törekedtünk, Iíb. 1 ezer fővel emelkedett a pártoktatásban részt vevők száma. Az oktatáspolitikai terv azért nem került ide és nem szerepelt a jelentésben, mert a Bp. PB. később hozta a határozatát. Számszerüségra azért van szükség, hogy az egész pártoktatás tervj szerübb legyen, az alsóbb fokú pártokt: tástól kezdve a magasabb formáig biztosítsuk a tervszerűséget. Azzal egyetértek, hogy ne mondjuk kategorikusan a 2 ezer fő határozott számot, bár ennek a reális alapja megvan. Amennyiben a jelenlegi érdeklődés megmarad a pártoktatás iránt 4 ezer fő emelkedésre is lehet számítani. De helyes, hogy kb. jelölést használjunk. A másik, amit Orosházi elv tájra felvetett, hogy érzelmileg is hatni kell a hallgatókra, ez valóban nagyon lényeges. A pártoktatás fontos feladataként a nevelést előtérbe helyezzük, amiről újra és újra, mindig beszélünk a propagandistákkal. Ezért nem tartottuk szükségesnek, hogy Írásba is foglaljuk, mert ezzel évek óta foglalkozunk. Idő tartozik a szemléltetés kérdése is. Németh elv társ is kifejtette fontosságát a kerületi VB-n és ezzel is foglalkoztunk a tanév| :'ig | nyitó propagandista értekezleten. A középfokú"oktatással kapcsolatban: hogy ezt az oktatási formát mennyire döntőnek tartjuk és foglalkozunk jelentőségével mutatja, hogy' a Min. Cipőgyár tói és a Pannónia V.-tól több alkalommal egy tgj egész osztály jelentkezett középiskolára. Kern tudom elég reálisan itélik-e meg a Május 1 Ruhagyárban a propagandisták az előkészítőt, mert itt pozitivon értékelték. Olyan előadók voltak, mint Borsi és Földi elv társak. Helyi anyagot is adtunk le. í ■ I I I 1 ; I 3 ___________ I L " IS___ B H.. ...... __.......g ...____________.._ .. I........' _ I .................. ' ■ ~ —' ■ * " ” —1—