Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-11-30
i •'- 9 -Meg kell nézni azt, hogy a körzeti pártszervezetek vezetőségei nem állitanak-e túlzott követelményt saját párttagága elé. Megsértik a párt szervezeti szabályzatát akkor amikor a pártból kilépni akarókat minden esetben kizárják. Nagyobb megértést kellene ezen a téren tanusitaniok. Van egy bizonyos fokú merevség és türelmetlenség a párttagok között, ami megtalálható a vezetőségek tagjai között is, az idős kor velejárói. Véleményem szerint ki kell mondanunk, hogy a körzeti pártszervezetek vezetőségei jól dolgoznak. Azonban sokkal nagyobb türelmet kell tanusitaniok azokkal szemben, akik átjelentkeznek az üzemekből, mert ezen párttagok 90 százalékát tisztelet és szeretet övezte az üzemekben és bizony, ha kikerülnek a körzetekben ott ők újak, fiatalok, mert ott még idősebbek vannak. Grósz elvtárs: Véleményem szerint a jelentésnek jobban az életnek megfelelő oldalát kellene, hogy tükrözze a körzeti pártszervezetek életéről. Ez a jelentés inkább a szervezeti oldalát mutatja meg. l A körzeti pártszervezetek óriási feladatot látnak el a párt tömegpolitikai munkájában, de ez a köztudatba nincs elismerve. f Ezzel a kérdéssel a rádió is, sajtó is keveset foglalkozik, pedig érdemes lenne ezzel foglalkozni. Nagy teher hárul a körzeti pártszervezetekre és ez a légkörben nincs benne. Természetes, hogy az ottani pártélet nem olyan ritmusú, mint a hivatali, vagy üzemi pártszervezetekben. Ezt a jelentésnek is tükröznie kellene. Ez a társadalomban elfoglalt helyükből fakad. Véleményem szerint nem kell, hogy lelkiismert furdaláauk legyen a pártkörzetek vezetőinek, mert a rájuk háruló feladatokat ellátják. Vizsgálni kellett volna a tömegpolitikai munka tartalmi oldalát. Nagyobb megbecsülést kell adni azoknak az aktiv pártmunkásoknak, akik hosszú évek óta részt vesznek a kommunista mozgalomban. Ezek nagy élettapasztalattal rendelkeznek, ezek megbecsülése kihat a pártmunkára, a politikai mozgalomra. Sajátossága a körzeti pártszervezeteknek az is, hogy az ott dolgor~' zó elvtársaknak nem elég a jelenlegi politikai eseményeket elmon( dani, vissza kell menni 10-20 évvel ezelőtti eseményekre, azokat magyarázni, megmutatni azt az utat amit ők végig harcoltak. Másként kell a politikai munkát a körzetekben megmutatni, mint az üzemekben, intézményekben. Sajnos ilyen tapasztalatunk nincs. A jelentés sem jöglalkozik ilyen értelemben a párt tömegpolitikai munkával. Az ágit.prop. munka szempontjából jobban kellene támaszkodni a körzeteknél lévő regisztrált párttagokra. Bevonni és felkészíteni őket erre a munkára, mert a körzetekben dolgozó nyugdíjasok, akik már nem mint termelő ember nézik az eseményeket, dolgokat, hanem már mint fogyasztó és ebből a szempontból Ítél meg helyzeteket, dolgokat. Súlyozni kell a körzetekben folyó politikai munkát, sokkal reálisabb tájékoztatásokra van szükség. Az életben végbement dolgokat közelebb kell vinni a körzeti tagsághoz. Nem elsősorban szervezeti kérdésnek tartom a körzeti pártszervezet életét, ha a tartalmi kérdésekben nem lépünk előbbre akkor megmaradnak a gondok. A társadalmi és érdemi munkát kell erősiteni. A körzeti pártszervezetiméi meg van minden feltétel ahhoz, hogy jobb tartalmi munkát tudjanak elérni. | H| ______________________________——— —------------ w------------------------ ■■ ■-------------------