Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1967-11-30
é-J£ -Suhajda elvtárs: Véleményem szerint ez a jelentés tükrözi a pártkörzetek sajátosságát és nehézségeit is. Csak a legnagyobb elismeréssel illethetjük az ottani tiükárokat. Figyelembe kell vennünk a 15 évvel ezelőtti korösszetételt és a mait. Ezek az idős emberek megállják a helyüket, de sok helyütt már elfáradtak és nem tudnak előbbre lépni, ez vonatkozik egypár körzetre. Ha nézzük, hogy a lakóterületnek 10 százaléka párttag és ebből 3o-40 százaléka aktiv, bizony nem állunk valami jól. A szervezeti szabályzat kimondja, hogy minden párttagnak cselekvőén részt kell venni a munkába. Meg kell nézni, hogy részt tud-e venni, biztos vagyok benne, hogy még az üzemeknél is az arra alkalmas emberek jelentős hányada nem vesz részt. Nem szabad a körzeteket magukra hagyni. Ha össztitkári értekezletre visszük azt a felvetést, hogy az üzemekkel vegyék fel a kapcsolatot, az üzemi, intézményi pártszervezetek segitsélc a körzeti pártszervezetek munkáját, olyan párttagokat adjanak a körzeteknek, akiket alkalmasnak tartanak és az üzemi, intézményi pártszervezetnél nem 1 végeznek pártmunkát. r Meg kellene erősíteni a vezetőségeket is fiatal erőkkel. Ez sajnos nehézséget okoz, mert a fiatalabbja nem vállalja a munkát. Oda kellene hatni, hogy meggyőző munkával ezeket a fiatalabbakat bevonni a pártmunkába. Amikor választások, vagy nagyobb kampány-feladatok vannak, akkor az üzemekkel keresik a kapcsolatot a körzetek és kapnak is segítséget, sajnos nem minden körzetnek van erre módja, mert nem minden körzetben van üzem, intézmény. A párt tömegpolitikai munkájával kapcsolatban elmondja, hogy van arra mód a lakóterületeken, hogy ez jól menjen, akár tanácstagi beszámolók megtartása alkalmával, akár a Népfront mozgalmon belül el kell juttatni a párt szavát a pártonkivüliek felé. Baj az, hogy a lakóterületen lakó párttagok keveset tesznek ebben a kérdésben. Helyes volt az ami 1957-ben volt, hogy a regisztrált párttagok _ részt vettek a lakóterületükön működő körzeti pártszervezet munkájában. A körzeti pártszervezetek tevékenysége 60 százaléka a tanácsi tevékenységhez kapcsolódik. Itt van a nyugdij probléma, a közeljövőben nem lehet arra számítani, hogy változások lesznek, ezt a körzetekben őszintén meg kell beszélni. Lakás, lakóházak felszerelése stb. problémák mind a körzetekben | csapódik le. A tanácsválasztás óta felmerült, hogy lazult a körzeti pártszervezetek és a tanács vezetőinek kapcsolata. Ténylegesen vannak hibák, de közösen küzdjük ezeket le. Merülnek fel a lakókörzetekben olyan problémák, hogy a régi lakbérüek /40-60 Ft./ nagyobb költéégü berendezéseket követelnek, amit természetesen nem lehet megadni, ezekkel szembe kell nézni és közösen megoldani. Szorosabb együttműködést követelnek ezek a problémák a tanács vezetői és a pártkörzetek titkárai között. De ezen túlmenően mint pártmunkásoknak ki kell állnunk a reális követelések mellett. A tanács vezetői és a körzetek titkárai üljenek le megbeszélni a problémákat, fejtsék ki véleményüket, mert a tanácsüléseken nem lehet minden kérdést megvitatni. Ha ezt fogjuk a jövőben tenni akkor a körzetek titkárai a jövőben felkészültebben tudnak helytállni a lakóterületi pártmunka terén. — - ----------------------------------- --------------•-------------—---------------