Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1966-09-15
" -.a * >• Biztosítanunk kellett, hogy a pártbizottságok és a csucsvoz^tőségek irányítása alatt tevékenykedő párttagságunk egyidőben, fázis, tempó vesztosség nélkül értesüljön a felsőbb szervek határozatairól, tájékoz*' • • ,*V tatásairól, az elvégzendő feladatokról, azokkal a pártszervezetekkel együtt, amelyek közvetlen a kerületi Pártbizottság’ irányítása alatt * dolgoznak* Ezt úgy tudtuk elérni, hogy e,pártbizottságok titkárai részére külön tartottunk megbeszéléseket# A pártbizottság apparátusa, a kerületi Pártbizottsághoz közvetlenül kapcsolódó pártszervezetek segitéüóre összpontosította tevékenységének döntő részét. Kiiktattuk az önálló pártbizottságok és a kerületi pártbizottság kapcsolatából az instruktorokat, bevontuk az önálló pártbizottságok titkárait »- állandó meghívottként, tanácskozási jogkörrel - a kerületi Pártbizottság üléseire, közvetlen kapcsolatot létesítettünk a kerületi Pártbizottság titkárai 1 és osztályvezetői, valamint az üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságok titkárai között. A kapcsolatokat döntően szóbeli beszámoltatásokra és kötetlen beszélgetésekre építettük fel és csak a feltétlenül szükséges Írásos jelentéseket tartottuk meg# A kerületi Pártbizottság irányitó tevékenységének egyik módszere az volt, hogy egy - egy pártbizottság egész munkáját felülvizsgáltuk és a kerületi Párt- Végrehajtó Bizottság napirendjére tüztük. Ily módon két,óv alatt 4 pártbizottság tevékenységét minden vonatkozásban felmértük. Beható vizsgálat után hoztunk határozatokat munkájukra vonatkozóan. Ez a módszer helyesnek bizonyult, mert a vizsgálatban a pártbizottság és az apparátus tagjain kívül, az illető pártbizottság tagjai és munkatársai , rí is részt vettek. A megítélés Így reálisabb volt, komoly segítséget adott a terület munkájához, s egyben értékelte a PB titkár és a vezetőség munkáját is. Egyidejűleg a kerületi Pártbizottság vezetői elkezdték és ma is folytatják azt a munkastílust, hogy részt vesznek az önálló pártbizottságok tanácskozásain. A kerületi Pártbizottság irányitó, segítő munkáját a pártbizottságok elismerik, A légkört őszintének, nyíltnak tartják, szívesen veszik a kerületi elvtársak segítségét. Hiányolják, hogy a kerületi Pártbizottság tagjai és a Párt- Végrehajtó Bizottság vezetői keveset járnak hozzájuk, keveslik a titkárokkal való egyéni foglalkozást. Pártbizottságaink súlya, szerepe növekedett, a pártélet irányításának felelős gazdáivá váltak. Fejlődés jellemzi munkájukat, ha nem is mindegyiknél egyforma színvonalon. Fokozódott tevékenységük az adott- terület gazdasági életének befolyásolása és problémáinak megoldása érdekében. Megfelelő munkatervek alapján dolgoznak s azok végrehajtását rendszeresen i » , V / *> 'K------------------------------------------------------------------------------------—------------------------------------------------