Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1966-09-15
: , ; * P >-» t értékelik. Lényegében az önállóbb, a kezdeményezőbb, a felelősség növelésére irányuló munkamódszereket a kerülethez tartozó alapszervezetek tekintetében is szem előtt tartottuk. Ennek eredményeképpen a pártszervezetékben jelentős fejlődésről lehet számot adni. ' / Mindezek valójában az önállóság erősítése irányába ható intézkedések voltak. Az önállóságnak természetesen vannak hátrányos hatásai is; könnyebben lehet hibákat elkövetni, a korábbi helyzettel szemben a nagyüzemi titkárokkal kevesebbet tudunk foglalkozni, kevesebb idő jut ügyesbajos dolgok meghallgatására is, úgy érezhették magukat egyes titkár elvtársak, hogy most a korábbi helyzettel szemben egy kissé magukra vannak hagyva. Ezekkel a következményekkel számolni kellett a pártmunka átszervezése során és törődni kell azzal, hogy a kerületi Pártbizottság [ az apró-cseprő dolgokkal való foglalkozástól megszabadulva, több időt fordíthasson az önálló pártbizottságok eszmei, politikai, elvi munkájának helyszíni segítésére és ezzel egyidejűleg egyre nagyobb politikai hasznot eredményezzen az önállóság érvényesülése kés egyre színesebbé, hatékonyabbá váljék a nagyüzemi pártbizottságokban dolgozó párttagságunk alkotó munkája. tf . « A pártbizottságok és a pártvezetőségek négy éves tevékenységének tapasz. talatai alapján elmondhatjuk, hogy munkájukban jól ötvöződtek a kerületi és a központi irányelvek, a helyi sajátosságokkal, a szerteágazó helyi tennivalók elvégzése mellett, elsődlegesen érvényesült a párt politikájának lényege, fő irányvonala. r Annak ellenére, hogy nem minden tekintetben lehetünk elégedettek az elért eredményekkel, tényként kell megállapítani, hogy a többéves fejlődés, útkeresés eredményeként a part politikáját értő, annak megvalósítására képes és vazetésre alkalmas párt’ allektivák jöttek létre szinte minden területen. Általában kialakultak azok a munkamódszerek is, amelyekkel o kollektívák dolgoznak. Pártbizottságaink alapszprvezeteket irányító munkáját is a fejlődés jel« lemzi. Ez abban jut mindenekelőtt kifejezésre, hogy eredményesen érvényesítik az alapszervezetek munkájában a pártbizottságok törekvéseit. A fő feladatoknak megfelelően alakul tevékenységük ős irányitó munkájuk tartalmában és módszereiben lényegében megegyezik a kerületi PártbizottSágéval. Azonban, nem jutottak még el oda a pártbizottságok sem, hogy a területükön működő alapszervezetek jellegét, összetételét figyelembe véve, differenciáltan irányítsák a munkát. : * Z3 MMWM r“ 11 ... ..............................—---—.............--.................. *