Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1966-03-03

am , é- 13 -Többszörös túljelentkezés van humán tantárgyakra és a természet­tudományos tanszékre kevés a jelentkező* Ebben a félévben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi karán az I.évesek félévi vizsgáján 75 % megbukott. Nem a gyermekekben van a hiba, hanem a mi természettudományos oktatás úrikbanf módszereinkben* A kerületnek is azt kell alapvető célként maga elé tűzni, hogy a természettudo­mányos oktatás zinvonalát, módszereit javítsuk és ehhez a szükséges technikai feltételeket is próbáljuk létrehozni. Ezért még az un, tagozatos iskolákra Is azt mondja, törekedjen a kerületi oktatási osztály, hogy a tagozatos iskolákban nagyobb szerepet kapjon a természettudományok tanítása. Ebben van az elmaradás és ne enged­jük spontanitást mert akkor a nyelvi tagozatok fogi.uk túltengeni és a különböző humán, tantárgyak, A középiskolai oktatás az anyagban hibás a megfogalmazás, hogy továbbra is a középiskolákban a szakmai képzés, az előképzés meg­­, marad. Nem marad meg, A szalma! előképzést a középiskolákban pers­pektivában meg kell szüntetni. Az lesz a változás, hogy a gyakor­lati foglalkozást tartjuk meg. Hogy hány órát szánnak a gyakorlati foglalkozásra ezt döntse el a kerület, a lényeg az, hogy no legyen szakmai előképzés, ilyet a középiskolai célokból ki kell ve mi. Nem tudja, hogy megjelent-e mór a rendelet, de ez a perspektíva. Néhány dolgot úgy érintett, mint a jövőt illetően, mert amikor változásról lesz szó, azt a Fővárosi Tanács jelzi, de szükségesnek tartja jelezni, hogy milyen változás várható. Beszól arról,' hogy milyen iskolatípus oka, t kell létesíteni az elkö­vetkező óvek során. Az alap a 8 osztály. A 8 osztályos alapképzés minősége bizonyos mértékig determinálja a gyermek továbbfejlődését. Itt nekünk az un. tehetségek felhozása a 8 osztályos iskolákban nagyon tervszerűtlen. Nekünk már itt.ke 11, hogy a fizikai dolgozók gyermekei jó eredményeket érjenek el. Sokan mondják erre, hogy inár megint a fizikai dolgozók gyermekei kerülnek előtérbe. Vannak régi pedagógusok, akik a Horthy rendszerben is pedagógusok voltak - akik életcéljuknak tekintették a munkájukat és ebben az időben is megtették., hogy ha látták, hogy tehetséges a munkásszülő gyermeke, hogy segítettek, hogy felső iskolába bekerülhessen. Á pedagógusok a tehetséges gyermekeket karolják fel, ha úgy látják, hogy a körülményei nem kedvezőek, ez pedagógus lelkiismereti kér­dés. Csak ezután hozza alá a politikai kérdést, ez az ő pedagógus elhivatottságának a szerves része, hogy a tehetséges gyermekeket, akiknek rosszabbak a körülményeik^ segítse és karolja fel ezeket. Erről van szó. Nem akarunk mi az o pedagógus elhivatottságától ellen­tétes igényeket felvetni. Számtalan példa van rá, hogy tehetséges gyermekek kimaradnak, mert körülményeik miatt nem tudnak tanulni. Erről van szó. Ehhez kapcsolódik a napköziotthonok színvonala. Felveti azt a kérdést, hogy a napköziotthonok színvonalát, pedagó­giai és technikai feltételeit javítani kell. Nekem is az a vélemé­nyem, hogy áö gyermekkel nem lehet megfelelően foglalkozni. A 8 osztályt végzetteknél nagyon egyértelműen kívánjuk aláhúzni, hogy a továbbképzésnél az első helyre az ipari tanuló képzést tesz­­szük jelenleg, mert előreláthatóan hosszú évek viszonylatában a gyermekek több mint 50 %-a ipari tanuló képzésre megy. Nálunk egy kis eltolódás van. a r 1

Next

/
Thumbnails
Contents