Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1965-01-07

s i % Székely elvtárs: Mint nem üzemi ember szólok hozzá. A KB határozata országos. Országos üggyé teszi nem csak az, hogy megjelent a határozat és mindenütt tár­gyalják, hanem mert az ország továbbfejlődését szolgálja és nem gaz­dasági csődről van szó. Helytelen, ha mindig a negativ oldalról tár­gyaljuk meg a dolgot. Országos, tehát ne csak üzemekre korlátozzuk, mert nem csak ott adódnak ezek a problémák, ezt ki kell vinni az üzemből és nem csak az intézményekbe, de a területi párt szervekhez is. Ez a kérdés elsősorban politikai kérdés, és ha mi pozitivon politi­zálunk - tehát nem védekező, elsiraitó, hanem aktiv politikát folyta­tunk - és ha a területi és intézményi alapszervekben is azzal foglal­koznak, igy végre tudjuk hajtani. Minden párt-alapszervben meg kell tárgyalni. Egészitsük ki ezzel és ha úgy tetszik, még szélesebbkörü aktiva értekezleten is tárgyaljuk meg. /-n Ivánka elvtárs: Annak előrebocsátásával, hogy a KB és BP.PB határozatával egyetértünk, engedjék meg, hogy visszatérjek az előző gazdasági óv értékelésére. Az 1964-es gazdasági terv célkitűzése előtt sok probléma volt. A 95*6 '/ó-os exportterv teljesítésével kapcsolatban: nem a Franklin Nyomda dolgozóin mullott, hogy nem tudtuk megvalósítani. Export­tervünk volt, csak nem adták le a nyugati államok a megrendeléseket. Elismerést érdemelnénk, mert túlteljesítettük hazai viszonylatban, amit a népgazdaság ránk hárított. A 95*6 % az 1964 évi bárishoz 205 Si­ót jelentett. Egyetértünk azzal, hogy a termelésben az ütemességet a maximumra kell emelni. Azonban papíranyagunk nincs és nálunk ez a legfontosabb. Ott van nyomásra az anyag és nincs papír. Nem tudom milyen ütemes és export-termelés várható igy. Végh elvtársi A KB határozata alapján elkészített intézkedési tervhez: jó, helyes és átfogó, de egy kiegészítést szeretnék hozzátenni. 10./pont:"KB /0í határozatából adódó feladatokat ismertetjük" Ismertet­ni a munka egyik fele, ki kellene egészíteni, mert az ismertetés a 1 könnyebbik fele, nehezebbik oldála ennek a megértetés. Tehát ne csak. ismertessük, hanem megértessük, hogy a KB határozatának mi a lényege. Lenin müveiben olvashatjuk: "nap, mint nap kell meggyőzni az embereket" Először saját magunkat győzzük.meg. Ha megértetjük, akkor gyorsabban tudunk a nehézségeken túljutni. Ennek le kellene menni a munkapadig. Ha nem ezt tesszük akkor nem fogja a gyümölcsét meghozni, ahogy a KB elvárja tőlünk. Meg kell azt is értetni, hogy a társadalmi tulajdon és az egyéni érdek hogy kapcsolódik össze, meg Kell magyarázni ezt is. /Elmond egy példát a Népszabadság cikkéből/ Az Egyesült Államokból járt itt egy kivándorolt magyar, aki kiment az egyik üzembe ahol dolgozott, odaállt ahhoz a maropaühoz és megkérdezte a munkást, hogy nany do-ot termel, mennyi idő alatt. A munkás azt felelte, hogy iüo db-ox naponxa. Ezt ő kevestellette és mondta, hogy az Egysült Államokban nem így megy, levetette kabátját és megmutatta, hogy lehe t többet csinálni. 600 db-ot csinált meg, amire a magyar munkás azt mondta, hogy igy még egy cigaret­tát sem lehet elszívni. Mi nem akarjuk, hogy a munkás ne tudjon még egy cigarettát sóm elszívni, de nagyon meg lennénk elégedve, ha 400 db-ot csinálna meg. , ■ j: w-v/í'*’ ~ - ——T— fi

Next

/
Thumbnails
Contents