Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1964-03-05

ság döntött ebbe a kérdésben, igyekeztünk a dolgozókat jobb belá­tásra birni és amikor arról volt szó, hogy milyen perspektíva áll az üzem előtt vállalat összevonásával kapcsolatban, akkor a dolgozók is kezdtek megnyugodni,, Egyes hangok még ma is vannak pl. a GÁV öltözőjére, a műhelyek megjavítására, gépek kicserélésére nincs pénz, a központi irodák berendezésére viszont van. Ez a vélemény taggyülé seken, demás ülésen is felvetődött. Azonban ez már abba maradt a mi fellépésünk következtében, belátják a dolgozók, hogy a központ irá­nyítása jó, köze van ahhoz, hogja jobban mennek a dolgok, a vállalat vezetés kapcsolata sokkal jobb mint a GÁV vezetés és a dolgozók kap­csolata. Bérfeszültség. A központ "B" a GÁV."C"~kategóriába van és ezen belül lehet variálni. Aki a központba került osztály vagy főosztály vezetőnek jobb fize­tés adható mint a GAV-ban lévő osztály vagy főosztály vezetőnek. A beosztottaknál is ugyan igy néz ki a helyzet. Jött hozzám is egy elv­társ, hogy mem mehetne-e át a központba, mert ott több a fizetés. Az emberek kérnek fizetés javítást, de ennek eLeget tenni nem lehet, mert nem fér a keretbe. Tehát van bérfeszültség. A GÁV-ból és Pécs- 1 ről is elakarnak menni az emberek, műszakiak, mert az igényt a fize­téssel kapcsolatban nem tudjuk egyenlőre kielégíteni. A VB és az Igazgató kapcsolata, A VB nevében beszélek. Az ellentét abból fakad, hogy a VB és az Igazgató között megromlott a kapcsolat, de a dolgozókkal való kap- I csolata sem volt jó. Galambos elvtársnak hideg modora, elutasító magatartása van. Nincs benne semmi közvetlenség, pedig ez feltétlenül szükséges, hogy a dol­gozólehoz közel kerüljön. A szigor eszközét lehet és kell használni, akkor amikor arra szükség van - és mi ezzel egyet is értünk - de a túl merev, hivatalos hang nem üzembe való. A dolgozók nem mehetnek be hozzá mert egyszerűen elutasítja. "Megbántott és megsértett emberek valódi vagy vélt sérelmeinek meg­hallgatása, illetve tisztázása nagyon sok időt vett igénybe" ^ Erre egy példát tudok mondani a legf&ssebbet. I Öntödében van egy nődolgozónk akinek a férjét letartóztatták, mert gyermekét ütötte, verte és feleségével együtt /a gyermek mostohája/ kidobták este a gyereket 10 fokos hidegbe. A szomszédok vitték be magukhoz és kórházba kellett számtani májgyulladás miatt. Amikor ez a szakszervezet tudomására jutott, kiadta a Nőbizottságnak, hogy vizsgálja felül, mennyi ebből az igazság. Az illető nő erről tudo­mást szerzett és elment Galambos elvtárshoz panaszkodni. Galambos et. erre fegyelmit rendelt el a Nőbizottság elnöke ellen anélkül, hogy előzőleg meggyőződött volfaa az igazságról. A Nőbizott­ság elnöke elkeseredve jött hozzám, hogy az igazgató fegyelmit ren­delt el ellene, mert az ÜB utasítását végrehajtotta. Tehát Galambos elvtárs anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy ki mit miért tesz, fegyelmit rendel el. UB.titkár et. figyelmeztette hogy helytelen amit tesz, le is állította a fegyelmi eljárást, de ugyanakkor azt kezdték el kutatni, hogy ki ment jelenteni az lrB-nek. A dolgozók ezt úgy vetették fel, hogy ez nem más mint álhumanizmus. A teljes termeléssel kapcsolatos számok becsült érték. A vállalat teljes termelése 94.2 %-ék. A terv 53,700 mPt. • /* 3>£- 4 -i _____________________________________________________________________________________________~_________________

Next

/
Thumbnails
Contents