Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1964-03-05

é 10tf$- os önköltséget, 2*7 >ö-os önköltségcsökkentést terveztünk 1964- re. A másik két vállalatnak jó volt az önköltsége., A Kisalföldi Gép­gyár 10 százalékkal csökkentette önköltségét. A GAV 6>ö~kal túllépte, ebben a gyártmány összetétel is közrejátszott. Nincs-e objektiv oka a személyi problémáknak? A gazdasági sikertelenségből nagyon sok személyi probléma fakadt. Hónapról-hónapra nem volt tervtől j esités. folytak a lefedezések, mellébeszélések, a minisztériumra való hivatkozás és ez mindenké­­! 1pen meg nem értést és feszültséget hozott létre az emberek kapcso­latában. Amennyiben a GAV az éves tervét teljesiti mutatóiban a vi­szony nem romlott volna úgy meg mint ma. A magatartásbeli hibák fenn­­.állnak, de mégsem jött volna ki ilyen élesen. Az elmúlt esztendőben a profil kialakítására voltak törekvések, an­nak dacára, hogy a GAV mint egy vegyeskereskedés 140 féle gyártmányt gyártott. 20 féle visszatérő gyártmány volt, a többi uj. Egyik hó­napban ezt, a másik hónapban azt kellett gyártanunk. Az élelmiszer­ár ipari gépeknek igénye nem volt annyira kézzelfogható mint ma, és i ez nehezítette számunkra a kibontakozást. A minisztérium igyekezett segíteni, de iparágon belül a vállalat olyan volt, hogy amit másutt nem tudtak elhelyezni azt hozzánk nyomták be. Az viszont igaz, hogy a csőgyári berendezés ami vállalkozásunk volt, és eléggé belebuktunk ebbe az üzletbe.i Galambos elvtárs magatartásbeli hibái. Nem tud felmelegedni a dolgozók között, nem lehet közelkerülni hozzá Mint elvtárssal jó viszonyt lehet kialakítani, de baráti viszony, közelkerülés, őszinte légkor kialakítása nem lehetséges. Nem bizik a.z ernbe ekben, a VB tagjaiban sem és ez alapvető fogyatékosság. Sokáig partfunkcionárius volt, tudnia kell, hogy mibe rejlik a tö­megkapcsolat, mi az alapja ennek és ezt Galambos et. nem tudta meg­tenni. Intézkedési terv fedezie- a fatidaketerv előirányzatot? A vállalat éves terve 320.1 mPt. I.n, év £4,956 ePt. Azok a tervfeladatok amelyek az intézkedési tervben rögzítve vannak me.._;lettek hányva-vetve, hagyon sokat vitatkoztunk rajta,-bár mindig többet állitunk be mint ami megvalósítható- de úgy érezzük, hogy ez az intézkedési terv biztosítani fogja az éves terv teljesítését. A létszám feltöltése azonban elengedhetetlen tényező. Tudjuk, hogy ez országos szinten is probléma éppen ezért különböző megoldások-al próbálkozunk, átképzéssel, átcsoportosítással stb... A VB a következő hetekben fogja tárgyalni a munkaerőgazdálkodás hely­zetét éppen azért mert ez igen égető probléma számunkra, talán tu­dunk valami megoldást találni, mert a létszámot jelenleg feltölteni nem tudjuk bár az intézkedési tervben vannak olyan pontok amivel igyekezünk ezt a hiányt is kikorigálni. ügy érezzük ha ez az intézkedési terv megvalósul - ha nem is száz­százalékosan - és úgyse igyekeztünk összeállítani, hogy ne legyenek irreális dolgok - sikerül végre a vállalatot talpra állítani, de ehhez beruházás, és egy kis segitség is szükséges a minisztérium részéről. Hogyan akarjuk erősíteni a tömegpolitikai kapcsolatot? A tömegpolitikai munka főfeladata, hogy a dolgozók tájékozódva le­gyenek a párt politikájáról. Hogyan lehet ezt elérni? Közelkerülni hozzájuk? Nemcsak taggyűlésen csoportos beszélgetéseken, hanem a tömegszervezetek munkáján keresz­tül is. A tömeg szervezetek politizáltatása nagyon sok eredményt ^_______ í- 5 -_______________________________________________________________________________________________________:_______________i

Next

/
Thumbnails
Contents