Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1963-06-27
' - 6 - • ‘ Kovács elv társ: /kér. PB/ előfeltételek "biztosítása: minden kétséget kizáróan lepi Link előrg és ez főleg abban nyilvánul meg, hogy mig korábban a gazdasági vezetés nem teremtette meg az előfeltételeket azt, hogy ismerjék is a dolgozók a vállalati célkitűzéseket, most ez biztosított és főleg a lebontás az egyes üzemrészekre, - itt lényeges előre haladás van* Az egyéb feltételek vonatkozásában, ami van az adott, a gazdasági vezetés hiányosságait illetően, s az szerepel az anyagban is* Pl* az előfeltételeket nem biztosítják és ezen keresztül ütemtelen a termelés,^ az anyagellátás, a tervezés a megvalósítást nem biztosit jálck és ez nagyon komoly probléma úgy gazdasági, mint mozgalmi szempontból is, mert lehet, hogy a célkitűzések helyesek és akarják megvalósítani, de ha gátlói vannak, a fő problémát nekünk ebben kell látni* Egyéni- és tudatosság kérdése: erre nem igyekeztünk fő súlyt helyezni, nem volt cél, de a vizsgálat során nem lehetett kikerülni. Sok esetben mi jellemezte: kidolgozták a vállalásokat, célkitűzéseket és ki is adták a kollektívák számára, de végül is » ( nem lett apró pénzre váltva, s ezért nagyon sok formalizmus volt benne* Most már e téren is lényeges előre haladás van, mert az egyes személyek is tudják mi hárul rájuk, mely tudatformáló erővé fokozódott, igy maga az egyén is tudatosan vesz részt e mozgalomban és ez előrehaladás* Csamangó elvtárs kérdéséhez még annyit: 24 helyen tűzték ki eddig a szocialista munka műhelye cim elérését - statisztika is mutatja - é3 végül is kiderült, hogy több helyen megalapozatlan, mert a szükséges előfeltételek nincsenek biztositva azok, melyeket a SZOT irányelvei is meghatároznak. Az ilyen a mozgalom lejáratásához vezet ezeken a helyeken és ezért szükséges, hogy a kollektívák beszéljék meg lesz-e biztositva az eredmény* Hantos elvtárs kérdésére legjobban Paczó elvtárs tudna válaszolni - aki a Tag- tagjelöltfelvételi bizottság elnöke - hány esetben történt olyan elbírálás, ahol az alapot a szocialista brigádban végzett jó munka képezte. Nagyon sok olyan dolgozó kerül be a pártba^ aki mellett az szól,, hogy igen pozitiven veszi ki részét e célkitűzések megvalósításából. Igen sok emberre hat a kollektíva ereje, tudják formálni őket minden vonatkozásban. A KISZ munkáját nem olyan súllyal értékeltül:, mint kellett volna, azért célszerű lenne egyszer külön e kérdéssel foglalkozni, vagyis: a mi nrunkásiijuságunk hogyan veszi ki részét a termelő munkából és ilyen értelemben is milyen a velük való foglalkozás* Természetesen a továbbtanulás terén a fiatalság vezet, számosán vesznek részt a különböző oktatási formákon. . / . . -- -------------------—-—----------------------------T