Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-10-04

I- 15 - í Lehet, hogy Szántó elvtársnak Jó összeköttetései vannak, de én tiltakozom az intézkedései ellen, mert az ilyenirányú intézkedések a kerület egészségügyének a visszafejlesztését eredményezik. A kerület két gyermek ideggondozó intézetét összevonjuk, meg­felelő szervezeti és gyakorlati körülmények biztosításával. A Korányi Sándor utcai Rendelőben, nem lehet központi feladato­kat megoldani. Itt is megoldásra van szükség, melyhez kérjük a kér. PB segítségét. A határozati javaslatok első pontját nem tudjuk végrehajtani a KB, a BPVB, a kér. PVB segítsége nélkül tekintve, hogy mi alárendelt szerv vagyunk. Veres elvtársat várjuk a közeli napokban, az egyes kérdéseket remélem meg tudjuk vele beszélni. Kérésünk az, hogy semmit se vegyenek el a Traumatológia szamára, különösen azért nem, mert ilyen alacsony beteglétszámmal dolgo­zik, ugyanakkor a Szántó Kovács J.u-i Rendelőnek másfélmii!iös betegforgalma van. Határozati javaslatokat javasolnám azzal kibővíteni, hogy ezt i ' az anyagot az egészségügyi pártszervezetek titkáraival meg kellene vitatni, melyre az egyes kérdéseket megfelelően kidol­goznánk megmutatva, mit akarunk tenni a hatékonyság növelése érdekében. Ismertetni kell, hogy mi szocialista állam vagyunk és nekik is ezt kell képviselni és akkor jók nelcünk, ha harcol­nak, dolgoznak érte. Nekünk állami vonalon ki kell munkálni, mit akarunk tenni és a Népi Ellenőrzést is segítségül hivjuk, s körültekintő munkával megnézzük a területet, s ahol szükséges, indokolt, ott eljárunk, I.Ia mi állami vonalon - a rendeletet helyesen alkalmazva - politikai tartalommal töltjük meg a munkát, ráhatást gyakorolunk az orvostársadalomra, kérjük és igényeljük a párt- és szakszer­vezetek segítségét, akkor ossz.tűz alatt tudunk eredményt elérni,' Jó dolog, ha egy ilyen fontos kérdést forradalmian tárgyalunk meg, mert azt érezzük, hogy többet kellett volna és többet á~\ lehetett volna tenni az előrehaladás érdekében. Bakó elvtársnő: elég nehéz egy ilyen széleskörű vitát összefogni és tényleg né'hez megállapodni konkrét feladatokban. Rengeteg sok konkrét feladat lenne, ebből sok van olyan, mely nem rajtunk múlik, nem a kerület hatáskörébe tartozik. A jelentés jó, világos - a Pol.Biz. határozatában felmerülő kérdésekre tér ki és választ ad arra, hogy tulajdonképpen hogyan állunk kerületi szinten ezen kérdésekben. Azt hiszem a feladatok, melyek 4 pontban vannak összefoglalva, jól vannak meghatározva, benne vannak mindazok, melyek a kerületi Tanács előtt állnak a kerület egészségügyét illetően. Mi a helyzet jelenleg ezen a területen? Ezt azért néztük meg, mert a Pol.Biz. határozat előirja, s ezenkívül szánd ódáinkban volt megvizsgálni, hogy a kerületben milyen az egészségügyi ellátottság. A kerületnek sok egészségügyi intézménye van, mely össze függ azzal, hogy a kerület lakossága zsúfolt, emellett számos üzeme, intézménye van és az itt dolgozók száma is magas. A kerületi Tanácshoz 5oo orvos tartozik, nembeszélve az egész­ségügyi középkáderekről, mely l,8oo körül van. Nem volt szó arról, hogy ebből az 5oo orvosból mennyi a párttag? /Polonkainé elvtársnő: nincs képünk róla./ Ezt nem ártana meg­nézni, mert a Pol.Biz. határozata is foglalkozik vele, amikor ___________á_____ , / I • * . r»

Next

/
Thumbnails
Contents