Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1961-03-02
. r> td - I t- 18 -A határozatok feldolgozására az eddigieknél nagyobb gondot kellene fordítani, mert ezzel lehetne a differenciáltságot is segiteni és az alapszervezeteknek a legtöbb segítséget adni. /Novotny elvtárs elmondotta, hogy ók a hozott határozatokat előzetesen megvitatják a párttagsággal és a feljött értékes javaslatokat figyelembe veszik./ Nálunk a gyakorlatban inkább csoportokkal beszéljük át és ezzel arra tanítjuk a pártszervezeteket, hogy ők is ezt csinálják pártcsoport üléseken és taggyűléseken. Az eddiginél sokkal nagyobb súlyt kell helyezni a határozatok szervezőttszerü ellenőrzésére - nem brigádokkal vizsgáltatni, hanem elszámoltatni a felelősöket, mindazokat akik ezen területen dolgoznak és illetékesek rá. A kádermunkát illetően én úgy értelmeztem, hogy egy kicsit a PTO-nak nagy ez a feladat. Szeretnék mondani 3 tartalékot: egyik ^ a szocialista, illetve nem szocialista munkabrigád vezetők, akikből lehet az ujtipusu tartalékokat kinevelni - lehet, hogy looéból C"' lesz 1-2, de másként nem megy. Ilyen tartalék van és ezzel számolni 1 kell, mert az a szocialista brigádvezető, aki megszervezi 5o-loo ember munkáját uj módon, az csak jobban tud- vezetni, mint a régi módon dolgozó művezető. Elvégezte a mi értelmiségünk jórésze már az egyetemet, akik közül számosán vannak olyanok, akik 5-lo éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Ezeket nem művezetőnek, technikusnak kell beállítani, hanem főkonstruktőrüknek, stb, Hány ilyen ember kal/ódik, ezeket elő kell venni, megnézni és beállítani őket. Tömegszervezeteknél lévő ellentmondás: most létrejön a Bp-i szakszervezeti központ és igy ez a dolog is jobban lesz megoldva, mint volt eddig. Ezzel a Budapesti Pártbizottságnak is lesz partnere és jobban összehangolhatjuk a munkát, Egy jó elvtárs lesz a vezetője, aki egyúttal a BPVB-nek is tagja - tehát koordinálva lesz ^ ez a vonal, A tapasztalatokat a Budapesti Párt Végrehajfőbizottság ülésén fel dolgozzak és az ott elhangzottakat visszahozzuk ide. Baké elvtársnő: a legtöbb hozzászólás alátámasztotta a bevezetőt. Ellentmondás nem volt az elvtársak részéről. Legfeljebb arról van szó, hogy ezen beszélgetés még több dologra hívja fel a figyelmet, melyek megoldásra váró fontos kérdések. Egyik ilyen az ideológiai politikai kérdésekkel való foglalkozás, melyről beszéltek az elvtársak. Nekem az a véleménye, hogy minden anyagot, ami ide került a VB., vagy a PB elé arra törekedtünk, úgy készítsük el, hogy az átpolitizált legyen, attól ne legyen mentes. Nem lehet egy-egy anyagot hangulat jelentésnek készíteni el, hanem az adott terület sajátosságait tartalmazza. A vitában kiderült, hogy a központjaikban megdicsérik a tömegszervezeteket - különösen a szakszervezetre vonatkoztatva - ugyanakkor különböző problémák, még törvénytelenségek is vannak. Nekünk az a döntő, hogy minden anyag reális legyen, a valóságot tartalmazza. A szövetségi politika kérdéseit rnégegyszer taggyűlés elé visszük és utána lemérni a taggyűlések tapasztalatait. Másik ilyen lényeges Kérdés az ipar kérdésével kapcsolatos kérdések. Kiss Dezső elvtárs elmondása meglep, erről az értekezletről u.i. nem tudok, nem tájékoztattak róla az elvtársak. Az iparral kapcsolatban el lehet mondani azt, melyet Kiss elvtárs elmondott, a szakemberekben bízni kell, a szaktudásukat a fejlődés, a termelés szolgálatába kell állítani, A pártmunkások is törekedjenek közgazdasági kérdések I j 2a / I I ’ ’ " -