Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-10-05
: > iM- i- 14 - 2-\*A Bakó elvtársnő: véleményem szerint ez egy értelmes, világos jelentes, tükrözi azt, hogy ezen a területen dolgozó elvtársnők értik a párt politikáját és viszik a dolgokat. S ennek érdekében nagyon sokat dolgoznak, sok-sok estélyük van e munkában. 67.000 nővel és kb. 7oo aktivával számolhatunk a kerületünkben. Ezek nem pontos és fix számok és valószinü az, hogy esetenként sokkal több nőhöz jutunk el, ugyanakkor mégis megállapíthatjuk legfontosabb az, hogy a nőmunkában a nők közötti befolyást tovább szélesítsük, mert akár több, akár kevesebb a befolyásunk, ez mindenképpen kevés. Ez legyen továbbra is a legfontosabb'feladat, hogy a lakóterületi nők között a párt befolyását tovább szélesítsük. A helyzetkép azt is mutatja, hogy nem elég világos a Nőtanács előtt a nők rétegeződése, illetve nem tudják jelenleg, hogy mennyi a dolgozó nő, az otthon lévő háziasszony, stb. erre mo3t nem tudnak választ adni. Vagy az, hogy egy-egy Körzetre mi a jellemző, mert szerintem más a helyzet a VIIl/l-es és más a helyzet a Vllí/lo-es körzetben, holott ez szinte alapját képezné a munkának. Ki kell dolgozni a különböző rétegek felé a tervet és agitációt. ' Differenciáltabbá kell tenni a munkát és pontosan tudni, hogy milyen rétegek felé, milyen fő kérdéseket viszünk a következő időben. Ami még jellemzője a munkának: az SZMK-val is foglalkoznak az elvtársnők, ami sok időt és energiát igényel, Pő feladatuk kell legyen, ezt a munkát tovább javitani és szélesíteni. A vitás kérdésekhez: a rádió segítésével kapcsolatban egyetértek azzal, amit Hárs elvtárs mondott. A VIII.kerülettel elég szívesen foglalkoznak az elvtársak, különösen akkor, ha olyan kérdésről van szó. Igaz az, hogy az ott dolgozó elvtársakat jobban be kell vonni a társadalmi munkába, a segítségüket kérni - és abban igaza van Rév elvtársnőnek, hogy nagyon sok olyan riportot ne vegyenek fel, amit aztán különböző okok miatt nem közölnek le. Egyébként is feltétlenül meg kell azt mondani az illetékesnek, hogy egy-egy riport miért nem közölhető, mi annak az oka. Budapesti Nőtanács birálata: szervezeti vonatkozása, ami összefügg a tartalommal is ez az volt, hogy az elvtársak nem járnak eleget ki, nem ismerik meg a lent folyó munkát. Igaz az, hogy nagyon kevesen vannak, de mégis az a véleményem, hogy ott is meglehetne csinálni a társadalmi munkatársak bevonását és azok segítségével a lenti területtel, az ott dolgozó áldozatkész elvtársnőkkel is megismerkednének, igy jobban segíthetnék kölcsönösen egymás munkáját. Ezt mi Bodonyi elv társnővel közölni fogjuk. Tartalmi vonatkozású dolog is felmerült éspedig az, hogy jobban becsüljék meg az egyszerű munkát, mint az egyes akciókat. Nem tudom mennyiben van igy, de elvileg feltétlenül helyes, mert bármennyire nehéz, mégis mindig hálásabb és könnyebb, mint a mindennapi apró munka végzése. Amennyiben van ilyan tapasztalat helyes, ha kérjük, hogy ezt a kérdést is nézzék meg és kérjük, hogy a mindennapi munkát kisérjék nagyobb figyelemmel. Vitás kérdés volt az SZMK-ban a súrolás, stb. kérdése: az a véleményem, hogyha tényleg önkéntesen megy, nincs benne semmi, de az ténylegesen nem jó, ha felvetik, hogy az emberek pucolják az iskolaablakokat, vagy súrolják fel a padlót, stb. Jómagam is résztvettem pedagógiai előadásokon, de még nem lehet azt mondani, hogy ezek minden esetben megfelelnek a célnak, nem minden esetben kötik le a szülők figyelmét. Pl: volt olyan, hogy egy pedagógus 15-2o perc alatt elmondotta, hogyan foglalkoznak a gyermekekkel, utána pedig rögtön rátért arra, hogy a felajánlásokat ki nem *-r fizette be - ilyennek sok értelme nincs. Legjobb az lenne, ha a jf O szülőknek tanácsokat adnának arravonatkozóan, hogy otthon hogyen % L