Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-10-05
<- 15 - l$l foglalkozzanak a gyermekeikkel. Ezt most általánosságban mondottam el, de erre itt is ügyelni kell. Egyetértek azzal, hogy összefogás legyen a Nőtanáos és a KISZ Leányfelelőse között - hivják meg őt az egyes értekezleteikre, többször beszélgesenek el a nők és lányok kérdéseiről, probléméiről és a hasznos dolgokról is. Kölcsönösen segitsék egymás munkáját. A közoktatási reformmal kapcsolatban: ebbe nagyon be kell kapcsolódni, mert a kerületi aktiva is azt mutatta, hogy egyes iskolaigazgatók sem értik és általánosságban pedig elég komoly ellenállás van. Pl: egyik igazgatónő saját lányának a gyakorlatát mondotta el és igen rosszul foglalt állást e kérdésben. Ezzel nagyon komolyan kell foglalkoznunk kerületi viszonylatban is. Feladatok: túl azon, hogy szélesíteni kell a befolyást, differenciáltabbá tenni a munkát, a körzetekkel jobban kellene kiépíteni a /munkát. Ennek érdekében javaslom, hogy a körzeti pártszervezetek titkáraival tartsunk egy megbeszélést, ahol résztvennének az elv- 1 társnők is. Ennek felelőse: Mester és Merbler elvtársak. Határidő: egy hónap. Ez azért is fontos, mert ezen a területen sok nehézség, probléma van és a körzetek számos esetben szektásak. Azon asszonyok felé, akiket nehéz megfogni, a kerületi központban /több rendezvényt kellene tartani és a körzeteken keresztül megnézni, hol, mi a probléma. A körzeti titkár elvtársaknak meg kell mondani, mit tartunk jónak, mit elvetendőnek és ezen túlmenően mit javaslunk. Az értekezletet Mester Erzsébet elvtársnő tartja meg. Következő, amivel foglalkozni kell: a Nőtanácsot a tömegszervezetek, de a Tanács is támogassa a lakóbizottságokon keresztül. Ezt közösen beszéljék meg: Polonkayné, Szigetiné és Mester elvtársnők. Mikor összehivják a lakóbizottsági elnököket, akkor is kaphatnak szót az asszonyok és bizonyos akciókra meg lehet mozgatni őket. íJavaslom, hogy. fenti kérdéseket a Budapesti Nőtanácsnál - ^odonyi / elvtársnővel - beszélje meg Mester elvtársnő. Az itt leirt javaslatokhoz hozzá jön még a titkárokkal való beszélgetés. A határozati javaslatok jók, az alábbi módositással. 1./Pő kérdés: a politikai tájékoztatás és az egyes akciók szervezése, ez maradjon benne és még hozzá lehet venni olyan kérdésekkel való foglalkozást, mint a szövetségi politika, stb., melyhez Mester elvtársnő tud segítséget nyújtani. 2. és 4. pont összekapcsolását javaslom, mert az össze tartozik, ! 3. pontja helyes azzal, hogy azt részletesebben dolgozza ki Szigetiné elvtársnő. 5. pontja kifejezetten az SZMK-val kapcsolatos. Itt nagyon törekedjenek a pedagógiai kérdések vitelére és ráirányítani a figyelmet a közoktatási reform kérdésére, . / . _ — ' ■ I _____________J