Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-09-01
I ' ~ ’ ■ —--------------------------------------------------------------------------------------T * :* " - a - ^ i Feltétlenül el kell érni a pártszervezetek vezetőségénél, hogy alaposan nézzék meg - az instruktor elvtársakka'l együtt - kik azok, akik alkalmasak arra, hogy pártbizalmiak legyenek. Ezt záros határidőn belül nézzék meg. Határozati javaslatok: mog lehet állapodni abban, hogy tartunk egy titkári értekezletet, de nemcsak a jelentésről, hanem a hibákról, hiányosságokról arról, hogy általánosságban mi a jellemző és nagyon konkrétan a feladatokról kell beszélni. A november havi taggyűlésekre meg lehet csinálni a tervezetet és december első felében összehívjuk a pártcsoportbizalniakat, de ha szükséges, még előbb. A legnagyobb pártszervezetek megtarthatják önállóan a kisebbeknek pedig a kerületben összevonva. Ennek felelőse: Kiss József elvtárs lenne. A 3.ponthoz hozzá kell venni még a 2.pontot is. Mi tavaly junius 24-én tárgyaltuk a pártcsoport munkát és olyan dolgokat, mint a napló és a pártonkivüliekkel való foglalkozás. Akkor határozatot is hoztunk rá és ezért most inkább a végrehaj^ \ tást kell szem előtt tartani, hogy ezen a téren is eredményeket érjünk el. Jók a határozatok, jók az elképzelések és sajnos a gyakorlatban csak egy része lett megvalósítva. Ez múlik az apparátuson, az alapszervi vezetőségeken - hajtsuk végre. 3. Napirend: A propagandaanyag-terjesztés helyzete. Kiegészítés: Kurucz elvtárs: másfél éve - 1959 április 8-án - tárgyalta a VB a prop.térjészt és munkáját és azért javasoltuk mostanra a PB munkatervébe, mert olyan problémák adódnak, mely szükségessé teszi, hogy a VB felülvizsgálja ezt a munkát. Kimaradt az anyagból - technikai hiba folytán - a GANZ-MÁVAG prop.terjeszt és. Ez év augusztusáig - kb. egy évig - külön prop.terjesztés volt, de most ismét közösen folyik a kerülettel. Meg kell mondani, hogy abszolút és relatív értelemben is a GANZ-MÁVAG-ban folyik legjobban ez a munka. Ivíig 1959-ben a két gyár l.o67 Ft-ot forgalmazott, addig 1960-ban lo.ooo Ft-ra ment fel ez az összeg. Meg kell mondani, hogy a GANZ-MÁVAG PB nagyon komolyan foglalkozik ezzel a munkával. Tegnap volt egy jól slkeriilt ankét, ahol Vass elv társ megmagyarázta a kiadványok tartalmi kérdéseit is. Ebben a munkában Falus elvtársnőnek is komoly szerepe volt, aki azért került be ide, mert közös megegyezés alapján a következőkben a GANZ-MÁVAG mellett, más alapszervezetekkel is fog foglalkozni. /Az ottani munka nem töltötte ki a teljes munkaidejét./ Kérdések: Borovitz elvtárs: a jelentésben a GANZ-MÁVAG adatai is szerepelnek - mit változtat ez az egész kerületre vonatkoztatva? • / •