Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-04-23
• ■ Éf i . - 4 - í A kapcsolat az utóbbi hetekben azonban már javult. A kér. PB munkája - személyesen az ón munkám: a jelentés felveti a PB hiányosságát, hogy az elsősorban csak adminisztrativ jellegű volt. Ezzel a magam részéről nem értek egyet, mert az adminisztratív jelleg azt jelenti, hogy lényegében akkor az ellenforradalmárok elleni harc, továbbá pedig a rend csinálás volt a lényeges kérdés. Egy azonban tény az, hogy a pártszervezet részére - mint tanácsi pártszervezetnek - elegendő segítséget nem adtunk, s ezen nekünk változtatni kell. MSzMP csoport munkájával kapcsolatban: a jelentésben ('elvetett kérdésekkel egyetértek. Három probléma vetődik fel. Egyik: meg kell mondani, hogy több módszerbeli segítséget kell adni ebben a feladatban, hogy ezeket hogyan oldják meg az elvtársak. Ezen uj módszerek keretében az elvtársak sokat tettek és becsületükre legyen mondva, hogy ők maguk is igyekeztek a módszereket keresni. Második: a Pol.Biz. határozata után élesen vetődik fel és a legutóbbi VB határozatok alapján sokat tettünk azért, hogy a Tanács és a körzeti pártszervezetek között megjavuljon a kapcsolat. Itt mutatkoznak még olyan problémák, hogy nem kommunista tanácstagokat igyekeznek a körzetek saját hatáskörükbe vonni. Igyekeznek oda hatni, hogy a lakóbizottságok is hozzájuk tartozzanak, de mivel ezek között sok a párt önki vilii, igy ez helytelen ilyen szempontból is. Van olyan irányzat is, hogy a lakóbizottságokba, azok elnökének csak kommunistákat akarnak javasoltatni. Ilyen volt pld. a 6-os körzetben, de leállítottuk és uj szavazás lesz, A területen két komoly probléma jelentkezik - amivel a csoport is foglalkozik - egyik: a lakáshelyzet, másik: a IIKI munkája. Az előbbinél igen nehéz a helyzet, az általános politikai helyset következtében. Beszélgetünk tanácstagokkal és elmondják, hogy mivel éles kérdések ezen a területen nem oldódnak meg, igy a következő választásoknál lemondanak. Ezzel kapcsolatosan is nekünk az őszi tanácstagi választásokra alaposan fel kell készülni, mert várható, hogy komoly problémák lesznek. Kérdések: Moharos elvtárs: milyen jobb és milyen baloldali nézetek tapasztalhatók a tanácsapparátusban, elsősorban a párton belül, majd a pártonkivüliek között? Kommunista csoport munkájával kapcsolatban: a Kommunista csoport foglalkozott-e eddig, vagy van-e tervbe véve olyan, hogy helyes politikai platformot alakítson ki a területen. í Kiss elvtárs: a Tanáosapparátusban milyen politikai nézetektapasztaIhat ők, hogyan folyik ellene a harc? Hars elvtárs: Tanács párt szervezetével kapcsolatban: a kommunisták hogyan állnak' helyt a munkában ős a szakértelem, szaktudás fejlesztése terén hogyan állunk a kommunisták között? Mit tesz a pártszervezet azért, hogy a kommunisták egyben jól értsenek az igazgatáshoz is. A pártszervezet mit tesz a munka megjavítása érdekében. Kezdeménye,z-e _ intézkedéseket a Tanács hivatali apparátus ügyintézésének m e g j a vitására. A part cső port miikö dósé vei kapcsolati a n : mii y e n időközönként ülésezik és milyen napirendeket tárgyalnak meg, vagy a legutolsó ülésen milyen napirendet tárgyaltak meg az elvtársak? / • r _________________________________________________________________________________________________j .... ■’&eM/Rb i ' '-■* -»*•*•*■