Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-10-15

* ■ :.> •< ' í® ‘ 5 - í II. Értelmiségi ifjúság, 1*/ Megállapítható, hogy a IÍISZ-hez tartozó fiatalok politikai magatartása, hangulata eltér a KISZ-en kívül lévő fiatalo­kétól, Politikai állásfoglalásuk pozitív. At erület párttit­kárainak véleménye szerint azonban ez az esetek többségében érzelmi alapokra támaszkodik és a legtöbb esetben nem párosul a tények és az összefüggések alapos megértésével. Általában megállapítható, hogy még a KISZ fiátalok sem tudják kellő­képpen felmérni és értékelni a rendszernek azt a támogatását, segítségét, amit a múlttal szemben, jelenleg élveznek* A politikai nevelés hiányából adódik, hogy a fiatalok elméleti, politikai ismerete alacsony szinten áll. A hiányos politikai felkészültség ellenére ellenséges, revi­­, zionista, vagy nacionalista nézetekkel a fiatalok körében -ezeknél az alapszervezeteknél - általában nem találkoztunk* Elszigetelten felmerül egy-egy helytelen nézet, azonban a helyi pártszervezet, vagy KISZ szervezet helyesen oldotta meg. így pl. az ATUKI KISZ szervezet egyik tagjánál felmerült Erdély kérdése, amit Tajvannal hozott összefüggésbe. Vagy pl. az ATUKI- nál jelentkezett egyes fiatalok részéről a nyugat technikai csodálása. Vagy pl. a FTI-nél egyik KISZ-en kívüli fiatal fel­vetette, hogy Csehszlovákiában az egyetemeken és középiskolák­ban mellőzik a magyar fiatalokat. A fenti káros zavartkeltő nézeteket mérlegelve, a helyi párt­szervezetek úgy értékelték, hogy a kérdést felvető fiatalok részéről nem tekinthetők ellenséges szándékú megnyilvánulásnak, hanem elsősorban ezeknek a fiataloknak politikai képzettlsnségé­­ből, tájékozatlanságukból fakadt. Ez utóbbit bizonyítja, hogy az említett esetek mindegyikénél a pártszervezet titkárához fordultak problémájukkal. Tekintettel arra, hogy a szóbanlévő intézmények mindegyike műszaki jellegű témákkal foglalkozik, jelentős mértékben gyakorol hatást a dolgozókra - közte e fiatalokra is - a Sz.U. tudományos sikerei. Különösen jelentős ezen a téren a szovjet műholdak fellövése, amely a műszaki értelmiségre érezhetően ^ nagy hatást gyakorol. 2./ A KISZ-ben lévő párttagok munkája: Megállapítható., hogy a KISZ-be delegált párttagok többségükben politikailag jól felkészült elvtársak. A párt politikai elgon­dolásait megfelelően viszik le a KISZ szervezetekbe. Hiányosságuk, hogy legtöbbjénél nincs meg a gyakorlat a fiatal­sággal való foglalkozáshoz. Ezért a politikai munka elsősorban a KISZ vezetőségre korlátozódik és nem terjed ki a teljes KISZ tagságra• Megállapítható, hogy a pártszervezetek részéről a KISZ-be dele­gált párttagok magatartása megfelelő és irányitó munkájukat a KISZ tagok elfogadják. Személyi fellépésük, munkájuk alkalmas a KISZ munka megszerettetésére. . / • . 35 j k . . . ___________ - -r - I ___ __ - ' --- f'' ---------------------------------------*----------------------------1 •.

Next

/
Thumbnails
Contents