Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-10-15

_ ~ " ’ ’ ~ --T— > -1> i- 6 -u I A legtöbb alapszervezetnél jelentős a száma azoknak a fiatalok­­nak, akik pártba kérték felvételüket és a pártvezetőségek egyenlőre KISZ munkával bizták meg. Ezek a fiatalok bár még nem párttagok legjobb erőit képviselik a szervezeteknek* A KISZ-ben dolgozó párttagok legtöbbje közel áll a 3o évhez, rendszerint családosok, amely körülmény megnehezíti a fiatalabb korosztály problémáinak jobb megértését. 3. / A KISZ szervezetek és KISZ tagok helyzete a Kutató és Tei»vező Intézetekben* A kutató és tervező intézeteknél megvizsgálva a KISZ szerveze­tek szerepét és súlyát megállapítható, hogy törekednek a terü­letükön folyó politikai és műszaki munkába kezdeményezően be­kapcsolódni, de jelentősebb eredményt elsősorban a kulturális é3 sporttal kapcsolatos akciókban értek el. Megnehezíti a szervezetek munkáját az a körülmény, hogy általában egy-egy intézménynél kevés számú fiatal dolgozik és ezek is jelentősen , eltérő korosztályhoz tartoznak. Ebből következik, hogy rend­szerint az érdeklődési terület nem azonos és igy a fiatalok nehezen találják meg a KISZ szervezeten belül az érdeklődésük­nek megfelelő elfoglaltságot. Azoknál az intézményeknél, ahol viszonylag magasabb a száma az ott dolgozó fiataloknak, ott sikerült erős KISZ szervezetet létrehozni és ezeknek a szervezeteknek nagyobb a vozóhatásuk is. Pl. a Szerves Kutató fiataljainak 9o °/o-a, az AUTUKI fiatal­jainak 85 $-a, tagja a helyi KISZ szervezetnek. Ezek a KISZ szervezetek hatásosabban tudnak foglalkozni a fiatalok nevelé­sével és a helyi pártszervezetek is jelentős mértékben támasz­kodnak rá. Fentiekkel kapcsolatban említésre méltó az ATUKI és a KERMI pártszervezetének kezdeményezése, amely azt tűzte ki célul, hogy a munkahelyük épületében lévő 5 különböző intézmény fiataljait egy KISZ alapszervezetbe tömöritse. A két pártszer­vezet javaslata azért is jelentős, mert az említett 5 intézmény közül kettőnél pártszervezet nincs és a javaslat megvalósulása esetén legalább a KISZ tagokon keresztül lehetne politikai befolyást gyakorolni a pártszervezettel nem rendelkező intéz­ményekre* 4. / A helyi párt szervezet ék és a KISZ kapcsolata. Az általános helyzetet értékelve, megállapítható, hogy a pártszervezetek foglalkoznak a hel^i KISZ munkával, A leg­több területen azonban ez korlátozódik szervezeti kérdésekre és nagyobb akcióknál a fiatalok mozgósítására. Hiányzik a párt­­szervezetek irányításából a politikai nevelés és a tanácsadás a tapasztalattal nem rendelkező fiatalok részére módszerbeni kérdésekben. Bár a törekvés úgy a pártvezetőségek, mint a KISZ vezetőségekben megvan, megállapítható, hogy a helyi KISZ szer­vezetek sem a pártszervezettől, sem a kér.KISZ Bizottságtól nem kapnak olyanmérvü támogatást /politikai, nevelési, gyakor­lati kérdésekben/ amely alkalmas lenne megfelelő ifjúsági munka kialakítására. Egyes pártszervezetek törekszenek szoros kapcsolatot tartani a KISZ-el, Pl* ATUKI, BUVIZIf Szerveskutató, FTI, stb. pártszer­* Z *7/ l_________________; ___. J/t_______ _____j

Next

/
Thumbnails
Contents