Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-10-01
---,------f--------------------------------------------------------------------------~-------------------——------------— ----------------------' T asm > , " - 7 - i Tóth elvtárs: véleményem szerint a tömegszervezeteknek megvan a ní-iga választott szerve és azok hangolják össze a munkát, azt a Tanács irányítása alá tenni nem lehet. Moharos elvtárs említését: a rádióval kapcsolatban megnézzük. Felhívnám a figyelmet arra, hogy megjelent a Központi Bizottság határozata, melyet taggyűlésen, a kommunisták előtt fel kell olvasni, melynek tartalma: minden párttag köteles résztvenni a választási munkában. Akik nincsenek lekötve az üzemben pártmunkával, azokat a területre kell irányítani, hogy ott kapcsolódjanak be a körzeti pártszervezet munkájába. Énnek érdekében tegnap a körzeti pártszervezetekkel megbeszélést tartottunk, felhivtuk a figyelmüket arra, hogy napközben is tartsanak inspekciót, hogy az odaforduló elvtársakat fogadhassák és foglalkozhassanak velük. Csont elvtárs felvetése helyes és fogunk vele foglalkozni. Az elvtársak felhivják a figyelmet arra, hogy ne terheljük le túlzottan a kommunistákat, azaz az utolsó hétre maradjon a teljes erő megosztás - ez helyes, erre vettük az irányt mi is. A Szakmaközi Bizottság feladatként kapta, hogy a szakszervezetek központi szerveivel együtt a maguk kommunistáit felkészítsék a választási munkára, mely a tömegszervezetek aktiváit mozgásba hozza . C' és az egész tagságot. ‘ A körzeti pártszervezeteknek állandó kapcsolata lesz az üzemi, hivatali pártszervezetekkel. Már több körzeti pártszervezet jelezte, hogy üzemi pártszervezetektől küldött regisztrált párttagok aktivan kapcsolódtak be a körzet munkájába és ezért elismerésüket fejezték ki. Megkérjük az üzemi pártszervezetektől, az általuk javasolt tanácstagok munkájára vonatkozó véleményt és annak alapján fogjuk az illetőt népszerűsíteni a körzetben. Ezen túl meg lesznek a körzeti választási irodák, ahová az összes kérdésekkel, problémákkal fordulhatnak. Bakó elvtársnő: az a véleményem, csak akkor tudjuk jól vinni ezt a munkát, ha állandóan látjuk, most mi is következik. Jelenleg legfontosabb a jelölő gyűlések sikere. Fontos hogy ezeken sokan vegyenek részt és jó javaslatokat adjanak a Hazafias Népfrontnak. Ha ezt elérik, akkor már ez is nagy eredmény, fél győzelem. Másik, az egyéni agitáció, melyet visznek a párttagok és azok, akik közel állnak hozzánk. Most fontos feladat: a sejtek jó szervezése és helyes irányítása, a tanácsi vonal: a lakóbizottságok és tömbösök, tanácstagok mozgatása. Ezek összefogása most két turnusban lesz, egyik a jelölő gyűlések, másik a választások előtt, ahol a szempontokat megkapják és emellett eljuttatjuk hozzájuk a ’•Józsefvárosát, melyben benne lesz a PB jóváhagyott anyaga. Harmadik feladat a tömegszervezetek - a Hazafias Népfront milyen rétegekhez fog szólni, ezeknek réteggyüléseket fog tartani és üze. ménként is lesz gyűlés, valamint e&y összevont kerületi gyűlést is tartunk a Mávag-ban. Ezeken a gyűléseken az ifjúság, a nők, a lakóházi tömbmegbizottakkal, háziasszonyokkal, stb, fognak beszélgetni. A tegnapi értekezletet azért hívtuk össze, hogy a tömegszervezetekkel is a munkát jól hangoljuk össze és igy nem lesz olyan probléma, hogy "ütni" fogják egymást a rendezvények - csak annyi lesz, amivel át tudjuk fogni a kerület lakosságát. így az organizmusa az egész választásnak nem rossz, de természetes a jövőben nagy figyelemmel kell lennünk az egész választás menetére, melyhez fontos, hogy a pártszervezetek azonnal jelezzék a dolgokat, hogy mi időben reagálhassunk rája. . / . | g j _____________________________________________________________________________________________N -rt • “