Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1981-05-21

1 d á- 4 -figyelmet a fiatalok KISZ-életre való felkészítésére, az úttörő öntevékenység kibontakoztatására. A középiskolai KISZ-szervezetek képviselői az intézmények párt és állami vezetésével egyre tartalmasabban működnek együtt. Az úttörő és ifjúsági parlamentek rendszeressé váltak, erő­södtek a fórum-jellegű vonások. A taggyűlések egy részén el­hangzott, hogy az ifjúsági szervezetek egyes feladatairól a párttagok nem mindig rendelkeznek megfelelő információval pl: a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatának szerve­zése kérdésében. A párttagok aránya a fiatal ifjúsági vezetők között nem éri el , a kivánt mértéket. /—■ Az elmúlt években kerületünk oktatási intézményeinek is a tar­talmi korszerüsités volt a fő feladata. Az 1972. évi oktatás­­politikai határozat megvalósítását elősegitő minden iskolatípust érintő reformok végrehajtása után jelenleg az uj nevelési­oktatási tervek fokozatos bevezetése van napirenden. Ezek az eddiginél határozottabban adják célul az ifjúság szemé­lyiségének sokoldalú formálását, a tanítási órán és az azon kí­vül folyó nevelés összhangjának megteremtését. Az általános iskolákban korszerűsödött az egyes szaktárgyak tartalma, kísérletek folynak az osztályzás módszereinek ja­vítására. A gimnáziumokban a tagozatok megszüntetése után a fakultatív oktatási rendszer kialakítása folyik, ennek célja a továbbtanulás és a közvetlen munkábaállás hatékonyabb elősegí­tése. Egyes szakközépiskoláinkban a szakmunkásképzési célú ok­tatás került bevezetésre. A szakmunkásképző iskolákban a szak­mastruktúra-változás következtében profilmódosítások történtek. Mindezek a változások, továbbá az óvodáskorú és a tanulólét­szám állandó hullámzása /ált. iskoláink I. évfolyama 1980-ban 971 fő, 1981-ben várhatóan 1400 fő/ kerületünk pedagógusainak átmenetileg komoly többletmunkát jelentenek. Nehézségeiket az irányitó apparátuséval együtt, az is növelte, hogy átszerve­zésekre is sor került: igy pl. két általános iskola épületét adtuk át középfokú oktatás céljára, ill. a középfokú óvónő és ruhaipari, valamint az iparcikk-kereskedelmi szakmunkásképzést kerületünkben vonták össze. I ; m i . ________________________________________________________-___ — 1________________________________________________________________________________=-----------1- I

Next

/
Thumbnails
Contents