Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/1

4 -lS(o- I ............. Elvtárs A szavazást megelőzően, amikor a Szerkesztőbizottság javaslatára szavaztunk, hiába nyújtózkodtam, hátul, nem kaptam szót, egy dolgot szeretnék pontosítani, amit úgy érzem, hogy miután nem kérdezett vissza a levezető elnök elvtárs, arra, hogy van-e ehhez még hozzászólás, nem tudtam elmondani akkor. Javaslom, hogy a négyes határozati javaslatkból azt a kitételt, hogy a demokratikus centralizmus elve alapján: töröljük. Ezt először én említettem, és aztpiszem, utánam még legalább két, de három hozzászóló elvtárs is említette. Amennyiben a pártértkezelet résztvevői ezzel egyetértenek, kérem, hogy az Elnök elvtárs akkor. Én nem tételesen javasoltam, t én megkérdeztem ennek az elvnek a tarthatóságát és utána mások tó javasolták, hogy ezt felejtsük el. Köszönöm. Elnök: Elvtársak, én nem javaslom, hogy efölött vitát nyissunk, vagy szavazzunk, mert a párt szervezeti szabályzatának a megváltoztatása a Kongresszus jogköre. Elfogadja a tisztelt pártértekezlet? Köszönöm szépen. tó Több megjegyzés ? Amennyiben nincsen, akkor a pártértekezlet első felének végére értünk. Én megköszönöm az eddig működő Pártbizottság munkáját, és azt javaslom , hogy ezzel vegyük tudomásul, hogy az 1985-ben megválasztott Pártbizottság tagjainak mandátuma végétért. Javaslom, kedves Elvtársak, hogy tartsunk 10 perc szünetet, és 10 perc szünet után folytassuk a Párt­­értekezlet munkáját a Pártbizottság megválasztásával, arra kérem a meghivott Elvtársakat, hogy a földszint 19-es teremben foglaljanak helyet a szavazás idejére, és amikor a szavazás végétért, őket meghívjuk, hogy jöjjenek vissza ebbe a terembe. Arra kérem az elvtársakqt, hogy a küldött­igazolványaikat vigyék magukkal, mert erre még szükségük lesz.Most pedig 10 perc szünet következik. L_ . . . _ ____ ._________.___.___2 :_____ 1

Next

/
Thumbnails
Contents