Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1989-02-18/1
~ ^ X * test*-^59- | 2. napirendi pont: Fodor István elvtárs, elnök: Elvtársak! Javaslom, folytassuk a munkát. A pártértekezlet zárt ülésen folytatja munkáját. Megkérdezem, mindenki megkapta-e a pártértekezlet választási rendjére, az első titkári funkció betöltésére, illetve a titkárok személyére, a pártbizottság tagjaira, végül a delegált pártbizottsági tagokra vonatkozó javaslatokat. Szeretném a pártértekezletet tájékoztatni, hogy jelen van 421 fő, tehát ennek az 50 %-a + 1 fő, az 21] fő. Tehát abban az esetben í ífj kerül majd elfogadásra valamilyen javaslat, ha minimum 211 fő megszavazta. A pártértekezlet választási rendjével kapcsolatban a délelőtt folyamán egy pótlólagos javaslat érkezett: hogy csak első titkárt és 12 pártbizottsági tagot válasszunk. Adjuk meg a lehetőséget az új első titkárnak, hogy kiválaszthassa magának a másik két titkárt. Szeretném elmondani, hogy a 29 fős testületet, az egyfokozatú testületet pártbizottságunk december 14-én fogadta el, a jelölést előkészítő bizottság is ezzel a létszámmal indította a beszélgetéseket. A beszélgetések után a döntő többség, kb. 85-90 h egyetértett a 29 fővel. Azért tartjuk jónak a 29 főt, mert egy olyan testület jön ^ ezáltal létre, amely munkavégezhető, amely mind elvi, mind operativ kérdésekben összefogható, olyan amely tükrözi a kerület sokszínűségét is. Tehát helyet kaphatnak benne a különböző terület képviselői is. A pártbizottság ügy döntött, hogy a 300 főt meghaladó pártbizottságok közvetlenül delegálhassanak a pártbizottságba küldötteket. Ezt a listát Önök megkapták. A pártbizottság ügy Ítélte meg, hogy akkor jár el igazán körültekintően és demokratikusan, ha a sokat emlegetett alulról építkezés elvét e kérdéskörben is képviseli, vagy magáénak vallja. Meggyőződésünk, hogy azokon a területeken, ahol azt az 1 főt a legjobban ismerik, mindenképpen demokratikusabb választás, mintha itt választanánk meg egy olyan pártértekezleten, ahol itt lényegesen kevesebben ismerik mind a politikai, mind a gazdasági munkáját. Éppen ezért 14 fő közvetlenül delegálva lett a pártbizottságba. If N I ' h t MM.— ------------------------------------------------------------------------------1 ’■ • fim '• v<* .•••