Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1989-02-18/1
-Áfá - i vl Kártyás Gyula Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársak! A szerkesztőbizottság elvégezte munkáját és ezennel jelentést tesz a pártértekezletnek. Elöljáróban általánosságban engedjenek meg két megjegyzést az ecyik: a feladattervnek a lényeges kibővítését, módosítását nem tartjuk indokoltnak, ugyanis ez a feladatterv arra vállakozik, hogy a legfontosabb, elsősorban az új munkastílushoz kapcsolódó feladatokat fogalmazza meg. Tehát elsősorban a hogyanokkal foglalkozik. Azért sem javasoljuk a gyökeres módosítását a feladattervnek, hiszen a hozzászólók döntő többsége azt elfogadásra javasolta. Má-i sodik megjegyzésem: egyik hozzászóló küldött elvtárs elmondta i11. javasolta, hogy ne szavazzunk róla, hogy ezt még ki kell egészíteni. Elvtársak az a véleményem, hogy szavazzunk róla, egyrészről ami a kiegészítést illeti úgy gondoljuk, hogy ennek minden egyes oldalát még további 10-12 vagy akár 20 oldallal lehetne kiegészíteni. Ezek az oldalak tartalmazhatnák a teljes konkrétságot. Többen megfogalmazták, és a szerkesztőbizottság ezzel ért egyet, hogy ezt az újonnan megválasztott pártbizottságra kell bízni. E két általános megjegyzés után javaslatunk a következő: az elhangzott javaslatokat a szerkesztőbizottság három csoportba osztotta: az első csoportba azokat a javaslatokat soroltuk, amelyek a kerületi pártbizottság munkstilusához, munkamódszeréhez kapcsolódnak, ezzel összefüggésben fogalmaztak meg javaslatokat. Ezek közül néhányat ki is fogok emelni. A második csoportba azokat a javaslatokat soroltuk, amelyek konkrétan hangzottak el a fel-I adatterv szövegszerű módosítására. Végezetül mivel az itt elhangzott hozzászólások szinte mindegyike foglalkozott a VIII. kerületi pártmozgalmon túlmutató kérdésekkel is témákkal ezért fontosnak ítéltük, hogy levéllel forduljunk a Központi Bizottsághoz s ebben a levélben fogalmaznánk meg az itt elhangzottakat. Ilyen szisztéma szerint javasolja az elhangzott javaslatok elhangzását a szerkesztőbizottság. Ezekután konkrétabban: tehát ahogy említettem az első csoportba azok a javaslatok r , - —,—.— — 1