Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/1

- m " J i kerületek, amelyek a megválasztásra kerülő pártbizottság munká­jához adnak javaslatokat. Szeretném mindjárt hozzátenni, hogy ezeknek a szövegszerű megfogalmazását nem javasoljuk a program­ba, fontosnak tartjuk a jegyzőkönyv ezeket tartalmazza, hogy ezek közül néhányat kiemeljünk. Tehát ilyen volt pl. Szabó Sándor elvtárs a Gázmüvektől, ill. Németh András elvtárs a Magyar Rádiótól, az apparátus feladataival foglalkozott, szükségesnek ítélték az apparátusi munka gyökeres átalakí­tását és egyikük így fogalmazott, hogy felkészült, anyagilag, erkölcsileg megbecsült munkatársakra van szükség az apparátus tagjai ne ügyintézők, hanem az alapszervezetek politikai mun­káját segítő tanácsadók legyenek. Egy másik javaslat, Kiss Imre elvtárs a FÖtaxitól vetette föl, hogy épüljön ki érdemi munkakapcsolat Budapest kerületi pártbizottságai között. k Támogatandóank tartjuk ezt a javaslatot is az új pártbizott­ság feladata, hogy ennek megfelelően vegyen fel kapcsolatokat szomszéd vagy hát szélesebb körben is kerületi pártbizottsá­gokkal. EGy következő javaslat: többen megfogalmazták, így pl. Ódry József elvtárs vagy Bíró elvtársnő, hogy törekedjen az új pártbizottság várospolitikai ill. kerület politikai problémák megoldására ennek keretében vegye figyelembe Jó­zsefváros sajátosságait. Úgy mint pl. a cigánylakosság vagy a veszélyeztetett családok helyzetével való foglalkozás. Többen javasolták, hogy a pártbizottság soros mindennapi érdemi munkakapcsolatot alakítson ki Józsefváros pártszer­­vezeteivel. Valaki így fogalmazott és teljes mértékben egyet­értünk vele, hogy a tagságunk a pártbizottságot magáénak érez­hesse. Törekedjen a pártbizottság a formalitásoktól mentes munka­végzésre. Nagyon sok hozzászóló foglalkozott a lakóterületi párt­­munka fontosságával. Ez a programban is megfogalmazódik, azok a konkrét ja vasiatok,amik eddig elhangzottak, ezeket a pártbi­­zotrtság kell majd figyelembe vegye. Javaslat hangzott el arról is, hogy az üzemi pártbizottságok szerepével, feladatával az ott dolgozó tisztségviselők helyzetével, valamint a párton belül a tisztességes visszavonulás feltételeivel is foglalkozzon a párt­­bizottság. Ezzel is egyetértünk. Ágoston elvtárs javasolta, hogy felsőbb kezdeményezéstől függetlenül foglaLKOZZunk történelmi utunkkal. Az a véleményünk, hogy ha nem is nevezünk ki most azon­: i —

Next

/
Thumbnails
Contents