Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1989-02-18/1
w ^ ' T * -.5* I (Katona Béla et. folytatása) a Központi Bizottság ülésén is ezt erősítették, hogy előreszaladt a törvénynek a jogalkotó része és ezt nem tudja követni az állampolgárok tudata legtöbb esetben. Márpedig hiába megyünk mi előre a jogalkotással, hogyha ehhez a jogalkotáshoz nem rendeződik hozzá az az állampolgári tudat, amely az új törvényeket megfelelően kezelni is tudja. És több nyitott kérdésünk alakult erre az időre. Milyen lesz az MSZMP és az alternatívok szervezete? Ebben eléggé billegett az elmúlt időben az elképzelés. Mi a véleményünk az egypártrendszer-többpártrendszerről? Mi a véleményünk a gazdasági helyzetről? Arról a gazdasági helyzetről, amely elvileg és számaiban ^ 88-ban a korábbi három évhez képest előrelépést jelentett mindenképpen, de amelyet a lakosság széles tömegei, azok életszínvonalcsökkenésként éltek meg és áremelkedésekkel éltek meg, amelyek 89-ben folytatódik. Világos volt, hogy két út között választhat az MSZMP ebben az időszakban. Vagy hagyja, hogy a mindkét oldalon megjelenő szélsőséges egységek, amelyek most még kicsik, szépen lassan leszakítsák a párt centrumából is az egyre nagyobb tömegeket és szépen lassan csökkenjen a valóban a haladásért, a reformpárti, de a meggondolt reformpárti haladásért kiálló párttagság, vagylpedig minél hamarabb egy, a reformpárt elképzeléseinek az egyértelmű megmutatásával előreindulni középenés tulajdonképpen még a két szélső magból is magunkkal rántani a megfelelő elemeket. Ebben a szituációban mindenképpen tárgyalásra került volna a belpolitikai helyzet a Központi Bizottság holnapután kezdődő kétnapos ülésén. Közbejött az 56-os eseményekkel kapcsolatos Pozsgaynyilatkozat, ez lényegében meggyorsította a napirendre tűzést, illetve egyértelművé tette, hogy ezt a témát fél napban egyik napirendi pontként ezen a KB ülésen nem fogjuk tudni elrendezni, gondolom ezért született a Politikai Bizottságnak az a határozata, hogy külön tár.gyaljuk meg. Hát amint mutatja, hogy kétnapos tárgyalás lett az előterjesztésből. Tudom, hogy vannak olyan elemek, még a párton belül is, akiknek jól jött volna egy pártszakadás ezen ügy kapcsán. Kaptunk leveleket valamennyien KB-tagok. Innen is, onnan is. Ki többet, ki kevesebbet. Grósz elvtárs 500-at, én csak 5-öt. De azt hiszem, hogy abban teljesen egyet kell értenünk, hogy pártszakadást azt nem baltával kell előidézni. Hogy odacsapok a pártnak egy nagy baltával, aztán egyik fele jobbra megy, a másik fele balra megy. il 'ti7, ____________________________I __________________________ .. —. ............ ... ... i [ ________________________________ _■__________ mi-/o3~