Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

I í Már ma is ki kell cserélni egy csomó régen beszerelt komoly értékű gépi berendezést, mert megette a roszda. Tudomásunk szerint a kormány eddig engedélyezte már évek során azt az összeget, amit ha beépítettek volna, mór kész lenne az épület. Az utóbbi években évi L100 millió forintot engedélyzetek amiből a Középületépitő Vállalat kapacitás hiányában 30 millió körüli összeget épített csak be. Bízunk benne, hogy az építési beruházások csökkentése lehetővé teszi, hogy azt a kb. 200 fő munkaerőt bizgositani lehet, aminek eredményeként 1982-re az épület kész lehetne. A gazdaságosság érvei mellett nem hallgathatók el a szakmai in­dokok sem, amit a gyors befejezést követelik. Elsősorban arra kell rámutatom hogy a jelenlegi helyzetben rnd­­kivü.1 mértékben rongálódik a nemzeti kincset jelentő állomány is. Egy része a helyhiány miatt nem megfelelő, nedves pincékben van elhe­lyezve, más része a szállításkor ronmgólódik. A kutatók munkáját is nehezíti az, hogy kérését nem tudjuk kielégíteni azonnal, mert i azt kell mondanunk, hogy jöjjön holnap, mert a kötetet külső raktá­rokból kell részére behozatni. Nem szaporítom a szót, hanem tolmácsolom a OSZK kommunistáinak és valamennyi dolgozójának kérését, a párt segítségét kérem, hogy az illetékesek figyelmét hivja fel épüMünk befejezésének szüksé­gességére. I 'V ; | 15

Next

/
Thumbnails
Contents