Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

* .» - t.p i- 16 -Bodor László et. Miív Keleti pu. Tisztelt Elvtársnők, Elvtársak! A MÁV Bp. Igeizgat óság, valamint a Keleti Csomóponti Pártbi­zottsága nevében tisztelettel köszöntőm a kerületi Pártértekez­let résztvevőit és szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kap­tam e jelentős politikai fórumon a felszólalásra, kommunistáink állásfoglalásának, véleményének kifejtésére. Párttagságunk - úgy a beszámoló taggyűléseken, mint a párt­értekezlet küldötteit - komoly felelősséggel átérezve nyil­vánítottak véleményt, Pártunk és az ország előtt álló nagy jelentőségű tanácskozásáról, a XII. Kongresszusról, annak ^ irányelveiről. Ismeretes, hogy a vasút a közlekedési tárcán belül jelentős helyet foglal el - nemcsak létszámát, de jelentőségteljes fel­adatát is teljesítve. Ugyanakkor a kongresszusi irányelvek is kihangsúlyozzák a vasút növekvő szerepét. A MÁV Bp.Igazgatóság a vasút vállalati és szolgáltatási tevé­kenységéből is - súlyának megfelelően - veszi ki részét. Létszámát tekintve közel egyharmada a MÁV összdolgozéinak. Az ami szállításból 32 /o-ban, a személyszállításból közel 5o %-ban részesül a vasút azonos teljesítményeiből. Mindezen teljesítmények létrehozásában része van a Bp.Igazga­tóság, ezen belül a Keleti Csomópont valamennyi társszolgálat dolgozóinak, közvetlen vagy közvetve végzett munkájának, a párt és a társadalmi szervek gazdaságpolitikai munkánkat segítő, irányité és ellenőrző tevékenységének. Itt szeretném megköszönni a Kerületi Pártbizottságnak is a beszámolási időszakban nyújtott segítségét, hogy területünket súlyának megfelelően kezelte. Ezt a segítséget továbbra is kérjü és igényeljük. Ugyancsak köszönettel tartozunk a vasutigazgatóság gazdasági és politikai vezetése részéről, a kerület vállalatai részéről nyújtott segítséget a szállítási feladatok komplex együttmű­ködésében. Az elért eredmények és teljesítményeink mellett látjuk munkánk fogyatékosságait is vállalati és szolgáltatási tevékenységünk­ben. így nem tartjuk kielégítőnek : az első munka és eszközeink kihasználásának hatékonyságát, a gazdaságos üzemvitelt. Ugyancsak sok és jogos a kritikai észrevétel: a kulturált utas­­szállitás szintjének - nem minden esetben az elvárásoknak, megfelelő biztosítása. A szolgáltatásnak e fontos terűiét min­denkor politikai kérdésként kezeltük és kezeljük. » I & I I I f I ___________

Next

/
Thumbnails
Contents