Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

—_—ff SSI rí~" X * .A 7 i a- 14 -a családalapítás és főleg a lakászerzés nehézségei jelentenek országosan a fiatalok szamára. A fennálló rendelkezések olyank, hogy nem tudják igénybe venni azt a segítséget, amit kölcsön for­májában lakás szerzéséhez nyjthatnanak, mart a szükséges úgyneve­zett beurgró összeggel nem rendelkeznek. Könytárunk szakmai munkájáról azt szeretném elmondani,,hogy az OSZK az ország legnagyobb könyvtára és azország nemzeti könyvtára. Ez azt jelenti, hogy nálunk van a magyarság írásba foglalt kultu­rális kincésnek a legteljesebb gyűjteménye. Állományunk közeledik a 6 milliós egységhez, amiben a Halotti levéltől a különböző mo­delleken, a korvinákon az itteni kis kiállításon látható. 1945-ös példatárakon át megvan sszinte minden Magyaroszágon nyomdában elő­állított könyv, folyóirat,,zenemű és egyeb dokumentum. De gyűjtünk minden tájáról a világnak magyar szerzők müveit és mindazokat, ami hazánkkal foglakozik, bármilyen nyelven és bárhol jelent is ez meg. Eve gyarapodásunk 120-140 ezer darab. Nekünk az a feladatunk, ,hogy j--=_ ezt a hatalmas nemezetet kincse t megőrizzük és feldolgozzuk úgy, hogy minden magyar állampolgár ahhoz hozzá tudjon jutni. Természetesen nem kölcsönzünk, csak a könyvtárban az ovasó termek­ben használhatók ezek,az egypéleányban meglévő anyagok, és igy pótolhatatlan értékű. A könyvtár kb 550 dolgozója mindent megtesz, hogy gyűjtse, feldol­gozza és megőrizze ezt a hatalmas nemzeti kincset, valamint az olvasókat kiszolgálja. De ez a munka gyre nehezebben megy. Már 80 évvel ezelőtt a könyvtár éves jelenteése azt tartalmazta, hogy nem elég az olvasótermek befogadképessóge, ,mert nagy.onsok olyan anyag van nálunk, amit más könyvtárban nem találhat fteg a kutató, és kénytelen hozzánk jönni. Azóta, tehát 80 éve nem lettek nagyob­bak az olvasótermeink, viaont még több olvasó szeretne bejutni hozzánk, mert például csak az egyetemi hallgatók száma is többszö­röse az akkorinak és a felszabadulás után ezek számára nem épült könyvtár Budapesten. De nem csak az olvasók száma nőtt meg, hanem megállíthatatlanul ömlik évente több mint 100 ezer egységben a könyvtárba. A közművelődési és tudománypolitikai határozatok végre­hajtása érdekében egy csomó országos feladat megoldását is vállal­nunk kellett. Ma az OSZK a fővárosban 17 épületben dolgozik, állománya egymástól távollévő raktárakban van jól-rosszul elhelyezve. És most rétnek rá arra,, aminek elmondására taggyűlésünk határozata utasít. A fenntebb elmondottakat ismerve a kormányzat 1959-ben úgy döntött, hogy könyvtárunk működésének biztosítása érdekeben a Budavári palo­tában a tabáni oldalon álló hatalmas, úgynevezett F épületet ami régen a királyi laksoztály volt, az OSZK számára kell újjáépíteni. Az újjáépítés 1960-ban, tehát 20 évvel ezelőtt elkezdőött azzal, hogy 1968-ban kész lesz és könyvtárunk beköltözik. Az épület ma sincs kész,, bár ma már az ötödik határidőnél tartunk. Ez a határ­idő 1980. biztos, hogy nem lehet kész ebben az évben. Az a véleményünk, hogy nem sok olyan beruházás lehet az országban amelyik 20 éve folyik és még nincs befejezve. Örömmel olvastuk az irányelvekben, hogy elsőrendű feladat azelkez­­dett beruházások gyors befejezése. Reméljük, hogy ezt a mi esetünk­■ ben is alkalmazni fogják, már csak azért is, mert sokkal többe ke­rül az épület, ha nem építik, mint ha befejezik. Egyszer már a 2ö év alatt ki kellett cserélni az összes ablakot, mert elridhattak. || ' 4 5 1 I lB______________zz_______:— -—

Next

/
Thumbnails
Contents