Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb munkabizottságok üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.12.a/12)

1989-01-30

r n A KISZ VII. Kerületi Bizottságának Javaslata az állami tulajdonú laká-ok fenntartásának korszerűsítéséhez Tárgy: az állami tulajdonban álló lakóépületeken megvalósítható tetőtérbeépítések Az MSZMP VII. Kerületi Bizottsága által létrehozott ad hoc bizott­ság munkájához a KISZ VII. Kerületi Bizottsága az alábbi javaslat­tal kíván hozzájárulni. A KISZ tagság körében a legtöbbet vitatott téma a lakáskérdés. Közismert és sok fórumon elhangzott tény, hogy az első lakáshoz jutás egyre nehezebbé válik. Legégetőbb a lakásgond talán a fővá­rosban. Az állami lakásépítés erőteljesen beszűkült, a meglévő lakásállomány az igények kielégítésére nem elegendő, építési te­lek nagyon kevés van vagy megfizethetetlenül drága. Nem véletlen tehát, hogy az érdeklődés ismét a tetőtérbeépítések felé fordult. A jelenlegi szabályozó rendszer azonban gátja az ilyen irányú tö­rekvéseknek, és ez volt az egyik oka annak is, hogy a KISZ KB ál­tal korábban kezdeményezett tetőtérbeépítési akció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Budapesten a beépíthető tetőterek legalább 80%-ban állami tulajdon­ban, és IKV kezelésben vannak. Sajnos ma az Ingatlankezelő Vállala­tok egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy a tetőterekben új lakások épüljenek. Az ilyen módon épülő lakások csak állami bérlakások lehetnek, így az IKV-ra mint kezelőre, illetve mint bérbeadóra eső költségeket egyösszegben kell az építtetőnek megtéríteni, a fennmaradó műsza­kilag indokolt és szükséges létesítési költségre pedig 25 éves le­járatú bérbeszámítást kell biztosítani. Az Ingatlankezelő Válla­latok adott éves bérbeszámítási kerettel rendelkeznek, melyből az összes bérbeszámításra jogot adó munka költségét fedezni kell /be­rendezési tárgyak cseréje, korszerűsítés, átalakítás stb./, így a lakásépítési költségek nagyságára tekintettel, egy-egy beépítés a keret nagy részét elvinné. A jelenlegi jogszabályi rendszer lehetőséget ad arra is, hogy a bérbeszámítás kijátszásával, a lakás elcserélésével egyösszegű té­rítési igénnyel lépjenek fel az építtetők. % ... A L k 3 ' I . ................. ........——————TTirr^mi———————

Next

/
Thumbnails
Contents