Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/5)
1964/2
r n *■* 2 “• Az Atheneum Nyomdánál 3 tagú brigádot jelöltek ki a határozatok működik n ellenőrzésére, azonban az még gyakorlatilag nem Ellenőrzéseink során az alapszervek egyrészénél jegyzőkönyvek és beszámolók alapjan megállapítottuk, hogy a hozott határozatokat, vagy kitűzött feladatokat az alapszervek végrehajtották, illetve elmaradás eseten az elmaradás indokoltságát igazolták. Az alapszervek más részénél azonban - mint arra már az I. féléves munkánkról szoló jelentésünkben is utaltunk - dokumentálisan a kérdést; vizsgálni-, illetve konkrét megállapításokat tenni nem tudtunk, mert a vezetőségi ülésekről és a taggyűlésekről jegyzőrendelkezne/626^nek* SŐt soks20r semmiféle feljegyzésekkel nem n Ilyen alapszerveknél a kérdés vizsgálatánál csak az elvtársak szóbeli tájékoztatására vagyunk utalva. felhívjuk az elvtársak figyelmét a jegyzőkönyvek felvételének ós a határozatok Írásban történő rögzítésének fontosságára, minthogy csak ezek lehetnek megbízható alapjai a végzett munka értékelésének, illetve a hozott határozatok maradéktalan megvalósításának. Az alapszervek vizsgálatán túl, foglalkoztunk az elmúlt félévben a Kerületi Pártbizottság ilyen irányú tevékenységének ellenőrzésével is. /Párthatározatok kezelése, nyilvántartása és végrehajtása./ Vizsgálatunk megállapítása szerint, a Kerületi Pártbizottság kelí J' ly^és következetességgel foglalkozik felsőbb pártszervek határozatainak végrehajtásával• Minthogy erről annak idején részletes jelentest adtunk a Budapesti Reviziós Bizottság részére, a részletes megallapitásokra most nem térünk ki. Budapest, 1964, augusztus hó 29.-én / /: Váradi László :/ a Rév.Biz.elnöke ■ *- ! . ; . - ' L_J