Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1981-01-13

r n- 9 -4 1976. január 1. és 198o. október 31. között összesen 39 hallgatót vettünk fel, más alapszervből 5 párttag hallgató érkezett. 1976-ban a diplomát szerzett hallgatók 10,2 %-a, 1977-ben 13,4 %-a, 1978-ban 9,3 %-a, 1979-ben 4,7 %-a, 198o­­ban pedig 8,2 %-a volt párttag. 1976-198o között összesen 34 párttag hallgató fejezte be tanulmányait az egyetemen, közü­lük 4 az egyetemen maradt, mint oktató, a többi gyakorló állatorvos. 1976. január 1-én alapszervünknek 7 párttag hall­gatója volt, 198o. október 31-én pedig 17 /a hallgatói össz­­létszám 3,3 %-a/. 2•6 Az MSZMP Vll.ker. Bizottsága ellenőrző szerepe A beszámolási időszakban a kerületi Pártbizottság folyamatosan ellenőrizte és ha kellett, hatásosan segitette az egyetemet a VB határozatok megvalósitásában és egyéb feladatai megoldásában is. 3. A hallgatók eszmei-politikai arculata Hallgatóink eszmei-politikai arculatát - mint 5 évvel ezelőtt - ma is kedvezőnek Ítéljük. Az egyetemet nyugodt, al­kotó légkör jellemzi, aminek lényeges eleme, hogy a hallgatók túlnyomó többsége komolyan veszi feladatát, és az egyetem nyújtotta lehetőségekkel megfelelően élve készül választott pályájára. Hallgatóink döntő többségének a világnézete a marxiz­­mus-leninizmusra épül, elismerik és értékelik hazánk társa­dalmi és gazdasági fejlődésének eredményeit, érzelmileg is elkötelezett támogatói haladó társadalmi rendszerünknek és a hazánkban folyó szocialista építésnek. Pozitiv jelenség­­• nek tartjuk azt is, hogy a hallgatóság társadalmilag leg­aktívabb része ugyanakkor a marxizmus talajáról birálja az országban, vagy akár az egyetem életében tapasztalható visszásságokat. A hallgatóság egy csekély része világnézeti­leg nem fogadja el a marxizmus-leninizmust, kritikus a szoci­alista épités egyes kérdéseiben, de nem lép fel társadalmi rendszerünk alapjai ellen. Növekszik a - legalábbis látszólag -' t Ék U; _j

Next

/
Thumbnails
Contents