Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1967-01-04
r n ~ 2 ** E munka fő részét az képezze, hogy fiataljaink mozgósítása a határozatok végrehajtására az ifjúság alapvető érdekeinek megvalósulását jelenti.- A KlSz-vezotők felkészítésen túl a Bizottságnak gondoskodnia kell megfelelő vitavez-tőkről, akik az alapszervezetekben segítik a kongresszus anyagának feldolgozását.- Ebben az időszakban a kerületi Oktatási Bizottság fokozott mértékben kisérje figyelemmel a KlSz politikai oktatást, es ahol szükséges, nyújtson segítséget a pártkongresszus anyagának oktatási körökben való eredményes feldolgozásához. 2 / 1967. március 19-én kerül lebonyolításra az országgyűlési és tanácsvalasz• ‘ tás. Ebbe a munkába valamennyi Kl3z-szvrvezetünknek tevékenyen be kell kapcsolódni. A munka fő tartalmát a tömegagitáció során a következők kepezzek:- be koll mutatni hazánk fejlődésének négy éves eredményeit;- népszerűsítsük harmadik ötéves tervünk célkitűzéseit, és azt a gondolatot, hogy a terv megvalósításában való részvétel valamennyi fiatalnak hazafias kötelessége;- mint annyi másban, e tevékenységünk során is KI°z-szervezeteinknek tudatában kell lenni annak, ho y a párt igényli az ifjúság közéleti tevékenységét, és éppen ezért e munka során mozgósítsuk fiataljainkat az uj mechanizmusból adódó feladatok *- A választási'fegltáciő‘loráÁ tÁda tSÁÁif kell tenni fiataljaink körében, hogy a béke ügyében senki sem lehet közömbös, és valamennyiünk alap- ^ vető érdeke a vietnami béke- megteremtése. A választási kampány 1967- február 2-án kezdődik, ettől kezdődően az előbb jelölt politikai célkitűzések alapján a következőket kell tenni:- A M.'.M. 14., Mü.M. 3o», Állatorvos tudományi Egyetem, Gyógypedagógiai Főiskola, Athenaeum Nyomdában megszervezzük az első választok gyűlését, ahová előadónak felkérjük körületünk valamelyik országgyűlési képviselőj elöltj ét.- Valamennyi alcpszorvozetünkben a február hónapi taggyűléseken agitativ módon szólni kell a választásokról, a választó-jogú rendszer Honosításáról, a választás politikai tartalmáról;- javasoljuk alá .szervezeteinknek, hogy ebbon az időszakban hozzanak létre 4-6 fős agitációs csoportokat, amelyeket szükség szerint a kerületi vál sztó körzetekben fogunk működtetni. LSsz. 495* ,/*___ i— -.J