Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1967-01-04

n- Miután valamennyi szervezetben még n választások lebonyolítása alőtt, március hónapban is kell taggyűlést tartani, javasol­juk, hogy ezeken a taggyűléseken valamennyi első választónak adják át a Budapesti Kitíz Bizottság által•biztosítandó emlék­lapot. Azoknál a szervezeteknél, ahol nagyobb számban vannak első választók, javasoljuk, hogy velük csoportos beszélgetősen beszeljenek a választás jelentőségéről, legfontosabb politikai célkitűzéseiről. A választás ideje alatt 1967. 'március 19-én valamennyi kerüle­ti választó körzethez 5-lo főből álló csoportos biztosítunk, amelynek a feladata, hogy a szükséges szervezeti és technikai munkálatokat az adott helyen:elvégezze, 19a7. mprcius 15* ös április 4. között rendezzük meg. a-Forradalmi'Ifjúsági Napokat. Ezeket,össze kell kapcsolnunk á választásokra való felkészüléssel. Március 13-ót, március 21-ét és április 4-áf, az évfordulóra rendezett ün­nepségeket fel kell használni -forr..dalmi hagyományaink megismertotésére, meg­szerettetésére. Március 15-án az 1848-as szabadságharc évfordulójára tanintézeti Kl-Jz-szervezateinknek javasoljuk, hogy iskolanap keretében a három évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényeiket bonyolítsák le. Március 21-ut, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 43, évfordulóját, a KI tíz újjászervezésének lo. évfordulóját, az ez időszakban■rehdezen­­akciókat - csoportos beszélgetések, ifjúsági lil ;, fáklyás felvonulás, lo eves KItíz-tagok köszöntése stb. - fel kell használni a szocialista hazafiság érzésének elmélyítésére., uj hagyományaink kialakításúra. Javasoljuk a Kltíz-alapszervezetoknek, hogy az évfor­dulóval összefüggésben kapcsolódjanak a ‘'Hazám, hazán, te mindenem!" Kj.3z KB által meghirdetett pályázathoz. Valamennyi Úttörőcsapatunkban a "Vörös zászló hőseinek utján" nos •••alom keretében "a három tavaszt ünnepiünk" akciót igyekezzenek úgy megszer­vezni, hogy érzelmileg hozzák közelebb a pajtásokhoz a szocialista hazaiiság gondolatát és az évfordulók jelentőségét. ~ ^prllls 4-öt, amely hazánk felszabadulásának 22. évfordulója, tegyük azzal is emlékezetessé XJSz-tagjaink számára, hagy ezen a napon tegye­nek fogadalmat - központi ünnepség keretében - az óv során felvett?" • uj KI°z-tagok» A foggdalomtétoi előkészítéséibe főként tanintézeti •»/«'

Next

/
Thumbnails
Contents