Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1966-01-05

Az áttekintés megkönnyítése céljából a bűncselekmények alaku­lását az l.sz, mellékletként idecsaüolt statisztikai tábláza­ton mutatom be. A statisztikai adatok is bizonyítják azt a megállapítást, hogy a közbiztonság szempontjából különösen súlyosként mérlegelendő utcai erőszakos bűncselekmények száma nem emelkedik, sőt - a garázdaság kivételével - mindenütt javultak a számok 1964-hez viszonyítva* A betöréses lopások száma pl. nem érte el az 1964* évi szintet sem, ami az előző évekhez viszonyítva már akkor is jelentős csökkenés volt. Különösen komoly eredményként mutatha­tó ki, hogy alig fordul elő kirakat és vitrin feltörés, amely bűncselekményfajta az elmúlt években mindig komoly gondot oko­zta zott* Újként jelentkezett a gépkocsiból való lopás, amely ha a jogi minősítést tekintjük, tulajdonképpen betöréses lopásként kell kezeljük, mert rendszerint feltörik a gépkocsi ajtaját, vagy a 0 - zárat hamis kulcá használatával nyitják fel* A statisztikai táblázatból is kitűnik, hogy a gépkocsi feltörések tekintetében kerületünk a budapesti-átlagnál jóval fertőzöttebb. Bz indokolható olyan objektiv körülményekkel, mint a központi fekvés, a nagy idegenforgalom, a megoldatlan parkírozás a szál­lodák környékén, ámenek mind hozzájárulnak az elkövetési lehető­ségekhez. Ml ebbe nem kívánunk belenyugodni, hanem az uj elkö­vetési mód ellen uj módszerökot alkalmazunk egyrészt a bűncse­lekmények leleplezése, másrészt a megelőzése érdekében* Sere megadják az alapot az eddig felderített ügyek is. Az elkö­vetők döntő többsége a fiatalabb korosztályból kerül ki. Sok kö­zöttük a 17-18 éves fiatalkorú, de a többségük alig idősebb 24-25 évesnél* Ezeket az adatokat támasztja alá az is, hogy a nyári hónapokban kevesebb gépkocsi feltörés volt, mert az elkö­vetők ebben az időszakban inkább a Balatonmentl és más üdülő­­, helyek környékén "tevékenykedtek". A kimutatáson komoly számmal szerepel a személyi tulajdon kárára elkövetett bűncselekmények között az "egyéb" lopás. Ezek között tartjuk számon az alkalmi lopásokat, amely kerületünkben a leg­gyakrabban előforduló elkövetési mód és az elkövetési helyek is a legszélesebb körűek. /Áruházakban és általában forgalmasabb r ~i — 2 — L=r fi __ I

Next

/
Thumbnails
Contents