Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1966-01-05
fi , helyeken követik el*/ Ezek a bűncselekmények főleg a károsultak felületessége, hanyagsága miatt következhetnek be és ebből is adódik, hogy a felderítés itt a leggyengébb, A felderített ügyek tettesei túlnyomóan büntetett előéletű - nem ritkán nyilvántartásunkban szereplő veszélyes bűnözők - lakás- és foglalkozásnélküli, csavargó személyek. Bz a körülmény adja a megelőzéssel kapcsolatos feladatot isf Azt a kategóriát kell szorosabb ellenőrzés alá vonnunk, amelyből a tettesek döntő többsége kikerül. Jelenleg 196 személyt tartunk nyilván mint veszélyes bűnözőt, akiket részben a körzeti megbizottak, részben a nyomozók ellenőriznek és esetenként elszámoltatják Őket. ra A közbiztonság - az állampolgárok nyugalma - szempontjából nagyon fontos kérdésnek kell tekintenünk a garázdaságot. A nyomozás elrendelések száma 1964-hez viszonyítva megháromszorozódott, de jelentős - több mint 300-azoknak a száma, akiket garázdaság miatt szabálysértési alakzatban vontunk felelősségre. Ez a számbeli növekedés egyrészt abból adódott, hogy felismerve a cselekmény társadalmi veszélyességét megszigorítottuk az elbírálást, de kétségtelen az is, hogy elszaporodott - különösen az ittas állapotban jelentkező - huligán, garázda magatartás. Változatlanul magas a testi sértés miatt Indult bűnügyek száma. Bár az esetek többsége nem közvetlenül veszélyezteti a ta közbiztonságot, mégis a közbiztonságot zavaró cselekmények között kell számontartanunk, mert az állampolgárok nyugalmára kihatnak ezek a cselekmények. ■ \ Mivel a garázdaság ós a testi sértés is olyan bűncselekményfajta, ahol a fiatalok részaránya magasabb, itt kivánok röviden foglalkozni ifjúságvédelmi problémáinkkal. Az elmúlt - 1965# - áv, ben kiemelkedő, vagy különösen veszélyes galeri tevékenység, vagy a galeri tagok által elkövetett bűncselekmény nem fordult elő, mégsem mondhatjuk megnyugtatónak e téren a helyzetet. I »• I Jelenleg is szémontartunk közel 100 olyan fiatalt, akik a kerüv let 4 különböző pontján zavarták a rendet még az elmúlt nyáron is. Ezeket a csoportokat 1965# augusztusában - a Főiskolai U Világ Bajnokság előtt - szétzüllesztettük. Közülük 51 személyt ___ #---- _J r n- 3 -