Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1965-09-01
r n 4 -t ■ t * Igen helyes az a kezdeményezés, hogy a vállalónok munkáját premizálják ebben erősíteni kell László elvtársat és a helyi pártszervezetet is. Ami a vállalat dolgozóinak közhangulatát illeti azt magam is ismerem és ismereteim alapján elmondhatim ,hogy a nagytöbbség a vállalattal össze van nőve és szeretik a vállalatot*) ivei ez igy van, itt a pártszervezet nek az üzemi demokrá-cia fejlesztésire, nőve lsére kellene a nagyobb gondot fordítani, nagyobb gondot kell forditani a dolgoók bevonására a vezetésbe. Javasolja,hogy az itt elhangzottak kerüljenek a Fővárosi Tanács VB. elé. Egyébként az anyaggal egyetért. Kertész elvtárs: Véleménye szerint az anyagnak elemzőbbnek kellett volna lennie.Ez a jelentés nem tükrözi azokat az erőfeszítéseket ,amelyeket a vállalat tett hosszú ávek során. E vaIláláf'munkája'égisz Bp. közhangulatát befolyásolja. Elhangzott a hozzászólásokba is, hogy a mosási tevékenység vesztességes, egyedül a vegytisztitás kifizető, a mosás növelése növeli az önköltséget. Helytelennek tartja, ^ hogy a pártszervezet is ráteszi bélyegét és nem követeli meg a vállalatvezetés részéről a helyi problémák mélyebb elemzését, bök esetben hajlamos a vállala vezetése, pártszervezete a magyarázatok gyártására ahelyett,hogy a belső akadályok leküzdésével foglalkoznának.Összetévesztik az indoklást a magyarázattal. Arai az uj próbáikoásokát ille-_ ti azokkal egyetért, keresni kell az uj utakat, felhasználva a külföldi tapasztalatokat is. Az anyaggal egyébként egyetért. Igaz elvtárs: Elmondja,hogy Kertész elvtárs hozzászólásával egyetért .Észrevételezi ,hogy fejlesztési és egyéb szervezési kérdésekben a vezetés nem egységes,mert a műszakiak égiszén más álláspontot képviselnek, sajnálatos dolog, hogy a keletről vert mosó- és egyéb gépek nem ütik meg a nyugati gépek színvonalát és ezzel számolni kell atervezésnél is. Igen jó lenne, hogy a vezetés egységes álláspontot képviseljen, és amint azt Lukács elvtárs is mondta többvariánsát készitsék el elképzeléseiknek,hogy azután Főv.Tanács VB. elé lehessen vinni, mert ha ott nem sikerül eredményt elérni,akkor az egész Patyolat dolgot GB. elé visszük. A háztól házig szolgálat kere— _ tén belül' javasolja az előfizetési rendszer bevezetését, talán a ház- ^ felügyelők bevonásával is lehetne csinálni,valamit juttatni nexcxk szex o hogy a ruhákat összegyűjtenék. Hont né elvtársnő: V alóban furcsa helyzet van a Patyolatnál,mei't _sokkul " kisebb üzemek gazdaságosabbal: tudnak lenni, mindjárt itt a szövetkezeti Ipar is példának, bókkal több gépét nem kap mint a Patyolat mégis jobb a munkaszervezésük. Vannak az elvtársaknak tapasztalataik, mert elég sokat járnak külföldre is.Nyugati országokban már régen bevezették# a szekrénykész szolgáltatást. Osak_üdvözölni lehet azt a felvetést, hogy a problémát GB_ggJLú akarják-JÓLiLL. Javaslatként felveti,hogy vezessen be a Patyolat kisebb szolgaitatasokat,mint a nyakkendő, kesztyű stb. tisztítás, amit_jelenleg kizárólag maszekok végeznek és nagyon jól megélnek belőle, biztos a Patyolat sem f ízgIjh® x*ú • Javasolja a felvevő helyek megosztott yyitvatartásat is,mert csúcsig or alomba igen nagy a tumultus és korán zárnak a felvevő helyek* Elmondja,hogy kint járt az egyik telepen a legnyagyobb nyári időben ta- _J