Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-07-15

r n Ehhez lehet legtöbbet hozzászólni, az összegyűjtött tapasztalatok alapján. Lehet ugy summázni, hogy a Pol.Biz, határozatának végrehaj­tását, az alapvető feltételeket, azt, hogy megértessük a célkitűzé­sek szükségességét, mozgósítsuk a munkásőrséget, a pártszervezetek végrehajtásához, ezt a célt, a általában elértük. Jellemző erre az az intenziv munka, amely 1963 december, 1964 január, február, már­cius hónapokban,folyt, ahol vitáztunk a munkásőrökkel a vitatott kérdések felett. Eszmecseréket folytattunk a pártszervezetekkel s főleg itt a munkásőrségen belül. Ezeket a kér.PB, PVB tagjai vezet­ék le. Itt összegezni lehet vólemlnye szerint azokat a tapasztala­tokat, amelyek a problémás nézetek tisztázása során felvetődtek. Ez nem zárja ki még azt, hogy vannak még ma is olyan munkásőrök, akik nem mondták ki, de nem értenek egyet a Pol.Biz, határozatának azzal a részével, amely a fegyverek központi tárolására vonatkozik. Ezeknek az elvtársaknak a meggyőzése, a határozat megértetése még az elkövetkezendő időben is komoly feladatot jelent és erre a zász­lóalj parancsnokságának is, a pártszervezeteknek is fel kell készül­ni, Csicsay et, ©miitette, hogy az összegező tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az u.n, forró viták időszakában is ez volt a legna­­/-rá gyobb vita, A határozat ezen része az ősz folyamán fog végrehajtás­ra kerülni, amikor ismét napirendre kerülnek ezek a vitás kérdések, ezzel pedig számolni kell. Lesznek elvtársak, akik nem értenek ezzel egyet és nem is értik meg a határozatot. Javasolja a tisztelt VB-nak, hogy az elfogadott intézkedési tervet egészítsük ki olyan jellegű feladatokkal, hogy a fegyverek központi tárolására kiadott intézkedést megelőzően üljünk le olyan titkárokkal, ahol nagyobb létszámban van­nak munkásőrök és konkrétan, helyi viszonyokra megbeszélni, hogy mi lesz a tennivaló , hogy a politikai feltételeket biztosítsuk. Ez an­nál inkább probléma, mert amikor beszélgettünk-a titkárokkal, a hatá­rozat végrehajtásáról ós a tapasztalatokról,1 meggyőződhettünk olyanról . Ís|hogy egyás,pártszervezetek nem érzik magukat illetékeseknek a munkás* Őrökkel való foglalkozásra. Nem tőrödnek azzal, hogy itt a munkásőrsé­gen belül eleget tesznek-e kötelességüknek a munkásőrök, tehát köz—.,, vetlen nevelő-hatást nem tud kifejteni a pártszervezet ez irányában! Ez a munkásőrség oldaláról is felmeiül, amit bizonyít az egyik fei­­vett jegyzőkönyv/ ahol egy munkásőr kijelenti, hogy a pártszervezet, te ahol ot különce# felvették munkásőrnek - nem illetékes fegyelmi ügyében dönteni! Éppen azért, mert ilyen problémákkal találkoztunk^ ... ezért tartja célszerűnek a pártszervezetekkel külön, külön való fog­lalkozást. Egyetértés van-e, vagy fegyvernyugvás - vetette fel Lukács et. Álta­lánosítható, hogy egyetértés van, a munkásőrségen belül, azonban van­nak még olyan munkásőrök, akik nem értették meg a határozatot és ezek­nél fegyvernyugvás van és valószínű, hogy ez a fegyvernyugvás megszű­nik, amikor az intézkedés a gyakorlatba kimegy és ellenvélemény vár­ható a központosítás végrehajtásakor! Rusbaczky elvtársi Az átlag életkor nincs kidolgozva kb 2 év óta.már, de kb, 47,8 % a 45 éves életkor. Kitűztük azt a célt, hogy a Pol.Biz, határozatának végrehajtásával ebben az esztendőben 4o év alá szorít­juk az életkort. Hozzátéve, hogy ez,a szám tovább lesz szoritva. , Ami a 7-es zj, problémáját illeti, teljesen egyetért Lukács elvtárssal, aki a legélesebben vetette fel a felelősség kérdését. Nem arról van szó és nem arról kell beszélni, hogy a zj, milyen ered­ményeket ért el általában! A y-es zj a jó zászlóaljak közé tartozik, nincs különösebb probléma vele, taL_ ­—— _J

Next

/
Thumbnails
Contents