Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-07-15

r n A történtek igen elgondolkoztatók, mivel ellentmondás látszik, A határozat megszületése óta havonként égy-két alkalommal tartot­tak értekezleteket a parancsnokok számára, ahol megbeszélték a ten­nivalókat, kijöttek a tapasztalatok, amikről bizonyos területek alakultak ki, a tennivalók tekintetében. Az anyagban szerepel, hogy nem tudjuk a Pol,Biz, határozatát ugy végrehajtani, ahogy a PVB azt januárban megszabta. Ez abból adódik, hogy egy sor kérdésben nem a VB határozatának megfelelően ment a munka. Nem tud egyetérteni Árki elvtárs azon véleményével, hogy megértették a Pol,Biz.határo­zatát a személyi állomány nagyrésze azért, mert ha a politikai fel­tételeket megteremtettük, akkor ennek szervezeti vetületében mutat­koznia kellett volna. A kérdés azonban nem igy néz ki. Pl. néhány bázison, azt a számot, amit részére a VB meghatározott, nem tudták hozni. Vájjon a politikai és a szervezeti munka két ellentétes do­log-e? Nem, "em lehet határvonalat huzni a kettő között, nem lehet szétválasztani a kettőt. Véleménye szerint nem teremtették meg a politikai feltételeit annak, hogy azt az elvtársak megértsék. Az anyagban található meg az, hogy 1-2 helyről lett csak teljesítve az a szám, amit a VB.meghatározott. Ennél pedig a felelősség a pa— rancsnokságot illeti, természetesen a Bp-i Pság is érzi ebben tel­jes mértékben a felelősségét. A VB nagyon elővigyázatos volt és a törzsből minden bázishoz kihe­lyezett, mintegy felelősnek egy-egy elvtársat. Az I,félévben 26-28 elvtársat kellett volna felvenni munkásőrnek, a gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy januárban 3, februárban, márciusban sem­mi, áprilisban 3, májusban 8, júniusban - amikor 15-e volt a VB által megszabott határidő - akkor még jeleztek 6 főt. Ennek a hó­napnak az elején megindult az uj kiképzés, hqgpan lesznek a most érkezettek kiképezve, ha ez a 8 fő most van előkészítés alatt? Ezen a területen tehát súlyos mulasztás történt. Ezért a mulasz­tásért elsősorban a kér.pteág a felelős, de felelős a Bp-i Pság is. Egyetlen egy értekezleten sem vetette fel - emlékezete szerint - Névai et, a helyzetet, hogy a végén nem a bázisokról lesz hozva a létszám, hanem egyéb helyekről. Ennél jobb munkamódszer t szoktunk meg a 7-es zj-tói. Probléma továbbra is a számára és ehhez a kér, V® segítségét is kéri, hogy a korábban megszokott rugalmasság, egész— ^ séges rugalmasság hiányzik a határozat végrehajtása során a zj-ban. Nagyobb lendülettel kell, hogy menjen a munka, A parancsnokság megelégedett olyan véleményekkel, amit regisztrált. Ha a parancsnok elvtárs jelentette volna a VB-nak azt a szemlélelet, ami van, pl. az Egyetemi Nyomda párttitkára részéről történteket, nem hiszem, hogy ne# tudott volna odahatni, hogy ez a szemlélet változtatást nyerjen,fezt a következtetést tudja ezekből levonni, hogy a poli­tikai előfeltételek a határozat végrehajtásához nem voltak adva. A fegyverek központi tárolásának problémája. Maga az a tény, hogy a közbiztonság olyan helyzetbe került,.mint amilyenben jelenleg van, feljogosította a Munkásőrség ^razágos Parancsnokságát, ami azután a Pol.Biz, határozatában napvilágot látott, A munkásőrök fegyverei' nem önvédelmi, hanem szolgálati fegyverek. A jelenlegiücöz-állapo­­tokat figyelembevéve a párt ugy határozott, hogy a 635-ösnél nagyobb védelmi fegyvereket megszüntette. Azt jelenti, hogy a 635-ös a maxi­­malis fegyverviselési lehetőség és ebből következik az, hogy nekünk a központi tárolást feltétlenül meg kell valósitanunk és ne az a szemlélet vezereljen bennünket, hogy rendkívüli esemény ha lesz, esemenyek ezután is történhetnek és egy embert; nem lehet a másik ember bűne miatt sújtani. Semmi sem indokolja, hogy szolgalati fegyver a .lakáson legyen tárolva. Csupán ezért szülelett a Pol,Biz.határozata. U — U

Next

/
Thumbnails
Contents