Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-06-03

r .. ”i A bírálat .elfojtásával kapcsolatban elmondja, hogy a pártszervezet nem folytotta el a bírálatot, sőt a bírálat ós önbirálat tavaly óta bem áll rossz helyen, ugyanis jó néhány emberre rapiritottak azzal— kapcsőlatban,hogy a bírálat és önbirálathoz a viszonya rossz volt. Korábban volt olyan, hogy nem igen bírálták a pártvezetőseget,azonban az utóbbi időben bírálják,csak hogy nem minden esetben lehet a bírá­lat módjával,hangjával egyetérteni,akkor ilyen esetben szóvá tesszük, természetesen nem a bírálat elfojtása módszereivel. Csicsav elvtárs: Egyetért azzal,hogy az iskola vezetés megoldása alap­­-----------vető probléma, a helyi állami és pártvezetés erejét meghalad­ja ennek a problémának megoldása. E kérdésben sokkal hatékonyabb se­gítséget kell kérni a BPB.-tői. Véleménye szerint ez a mai vita nem volt haszontalan azért sem,mert a heji elvtarsaknak tanulságul szol­gált. Á legutóbbi alkalommal mikor a VB. foglalkozott a gimnázium _ helyzetével.ezt követően volt egy taggyűlés,ahova Csicsay elvtárs is kiment ezzel kapcsolatban elmondja,hogy® annak a taggyűlésnek a lég­köré igen. egészséges volt, őszintén elmondtak a problémákat,melyek az ottani politikai munkában megtalálhatók, ós amiben segiteni kell* Azon a taggyűlésen elmondta egyik elvtárs,hogy a pártszervezet veit ^ ellenségek ellen harcol,sok esetben pedig az elvtársak egymás ellen, amire példa volt ez a legutóbbi személyi ellentet, .amely ilyen hosszú ideig elhúzódott. Ez a sok torzsalkodás odáig alakította ott a helyze­tet,hogy a legjobb esetben egy semleges testület nézi a pártszerve­zet tevékenységét. Sajnos a pártszervezet munkáját -gyengíti az a tény is, hogy a pártvezetőség egyetlen tagja sem ól szorosan a tantestü­letben, ezért élő kapcsolat nincs a pártszervezet és a tantestület között. A különböző szakmai közösségekben sem hallatjak véleményüket a kommunisták. Sajnos a pártszervezetnek nincs a_tantestület előtt tekintélye.Mikor tantestületi vita van a pártonkivüliek erre felké­szülnek, a párttagok felkészítése a vitára hiányos ezért nem vita partnerek, egyébként sincs a pártszervezet tagjainak közös kialakult véleményük, mert egymással sem értenek egyet bizonyos kerdesekben. A közömbösség kérdésével kapcsolatban elmondja Csicsay elvtárs,hogy Lukács elvtársnak kellett a szülőktől megtudnia, hogy az egyik tanuló édesapja fegyverét napokig magánál hordta az iskolába, a^pedagógus is tudott erről,mégis csak odáig ment el,hogy az eggyik önkentés rendőr rara tanulóval hazakisértette a gyereket,az osztályfőnök,aki maga part­tag tudott a dologról,igen komoly szerencsétlenséget idézhetett vol­na elő a közömbösség,nem tudom a pártszervezet foglalkozott- e az il­lető párttag pedagógussal? . Igen nagy segítség amit a PB. részéről Mázamelne elvtársno nyújt a gimnázium pártszervezetének,de azért meg kell nézni,hogy az időben nagy segítség mellett tartalmilag,módszerbelileg, hogyan tudnánk még nagyobb segitséget adni. A pártszervezet tekintélyét helyre kell ál­lítani. Martusovszky et..Véleménye szerint ez az ev megmutatja a kibontakozás ------------- utjat.Széptember-októberben,mikor a beszélgetések elkezdőd­tek, akkor lett nyilvánvaló előttünk is mind az,ami itt a jelentésben le van irva. Mi a beszélgetésen megmondtuk,hogy minden kartárs párt­tagságra való tekintet nélkül,mondja el véleményét, 1963/64-es tanév a bírálat jegyében zajlik. Az is igaz,hogy egyes kartársaknal nincs a bírálatnak határa, p1.Szentgyörgyivei kapcsolatban felvetődött,hogy meddig Tbürjük a bírálat ilyen formában való felvetését. Az őszinte alapos bírálattal a pártszervezet egyet ért. # A pártszervezet működésével kapcsolatban elmondja,hogy a tanévzaro értékelést a pártszervezet az Iskola Tanáccsal megtárgyalta és az igazgatósággal is. , , . J . ... ,. Mikor a pártszervezet és az igazgatóság kapcsolatát tűztük napirend­re akkor is kijelentette Szentgyörgyi,hogy erre már nincs szükség hélyette dolgozzunk inkáDb. L—-— ..............— ( rt _ ^ ■■ ________________________ ^ —ff |

Next

/
Thumbnails
Contents