Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1964-06-03
Véleménye szerint meg kell nézni, hogy önerőből mi az amit a tantestület, a Pároszervezet,szakszervezet, igazgatóság tenni tud a helyzet megjavítása érdekében,revízió alá kell venni a munkastílusukat. Véleménye szerint a tantestület egésze alkalmas arrg ,hogy egységes munkastílussal megfelelően ellássa a tennivalókat. A helyzet a pártszervezetnél és a szakszervezetnél súlyosabb, és sajnos nagy változásra - személyi - nem lehet számítani. Véleménye szerint a személyi torzsalkodások lezárása nem megnyugtató. Egyetért azokkal a felszollálásokkal,amelyek azt mondják,ho^y a politikai munkát nem lehet a taggyűlésekre korlátozni,hanem a két taggyűlés közötti időpontban kell fokozottan tevékenykedni!. A pártszervezet a bizalmat és a bírálatot igényli,azonban ez a vélemény,hogy a bírálatot elfőjtjük,pont Szentgyörgyi és a körülötte csoportosulok véleménye. Göndör elvtárs: Az a látszat,hogy a pártszervezet tagjai a saját ere'jükbén sem bíznak.A pártszervezetnek az állami vezetéssel való kapcsolata ne# megfelelő. A pártszanrezet munkastílusa nem megfelelő.A pártvezetőség tagjainak véleménye sem eggyezik egy egy vite tás kérdésbe ,nem készülnek fel kollektiven. Szentgyörgyi felvetései között egy csomó igazság van,de van egy sor demagógia is, azonban ha az általa felvetett dolgok a nagy nyilvánosság elé kerülnének és ott a pártszervezet megfelelően tudna vitatkozni,akkor le lepleződnónek a demagóg nézetei, ós akkor nem lenne talaja a tantestület előtt ennek az emberilek . Másik nagy probléma a tantestületben lévő fluktuáció kérdése,tényleg hibát követtünk el,hogy olyanokat helyeztünk oda,akik nem konstruktív emberek, 1957-0ta felerészben kicserélődtek az emberek.A szakfelelős véleménye szerint ebben a gimnáziumban sem folyik rosszabb munka - nevelői munkát tekintve- mint más Budapesti gimnáziumban. A gyermekek felkészültsége Bp.-i viszonylatban ugyancsak nem a legrosszabb. Véleményem szerint az ottani problémákat nem a tantestület kicserélésével h® lehet csak megoldani. A vezetés tagjainak erősítésével kell előre lépni. Az igazgatók személyét illetőleg voltak megállapodásaink,ezért nem lehet élismerni,hogy nem adtunk e -.kérdés^ hez kellő segitséget. Az is mutatja, hogy törődtünk a gimnáziummal, hogy egyszer egy hónapos,majd 3 hónapos, ezt követőleg pedig egyéves szakfelügyelői kinttartózkodás volt,magam is sokszor kimegyek látogat ástta. Vélemény em szerint nincs meg egy középiskola,ahol ennyi látogatás lenne vezető szervtől,mint a Madáchban.Az is igaz, hogy a helyi problémákat, csakis a vezetés gyökeres megoldásával lehet kiküszöbölni. | Lázár elvtárs:Kb. a kint tartózkodásunk a gimnáziumban 2o~25 órát vett igénybe a 41 pedagógus közül 14-el beszéltünk. Egyetért azzal,hogy ha a gimnáziumban szilárdan állna a pártszervezet, akkor a meglévő hibákat ki lehetne küszöbölni,de legalább is csökkenteni.Emlékezteti Vigváriné elvtársnőt szavaira,amikor azt mondta,hogy az elmúlt évben nem volt probléma az isklában ez is mutatja,hogy a pártszervezet kapcsolata a tantestül©ttél spontán.nem állandó és ólő. Eelmerült itt olyan kérdés,hogy milyen fejlődés van ■ az iskola KISZ. munkájában, mit jelentett Markusovszki elvtárs beállítása, javulás mutatkozik a KISZ.munkában, és a további jó munkáboz az adottságok megvannak. Ugyancsak megvan a jó munkához az adott-ság ugy a pártszervezetben,mint a tantestületben. Elmondja még,hogy a Szentgyörgyivel kapcsolatos problémákat adminisztrativ utón elintézni nem lehet,hanem valóban a pártszervezet nyilvános vitákon tudja elszigetelni,de ehhez az kell+hogy a pártszervezet tagjai is egységes véleményen legyenek. Hiba,hogy az ott dolgozó tanárok hibáit,magatartásait nem elemzik megfelelő kóppen. X. —......................................................-J r ... ra