Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-06-03

Az a véleménye, hogy a pártszervezet vezetőségi tagjai mind becsüle­tes emberek,akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalatokkal, és wzért módszerbeli hibákba esnek. Valóban hibája az anyagnak,hogy a gyerekek hiányoznak belőle és enélkül nem teljes az anyag. A legu­tóbbi értékelésnél kijött,hogy a gimnáziumban magas a bukási arány­szám, ez most csökkenő tendenciát mutat. Vigváriné elvtársnő; Egy két szóban szeretne ragálni felmerült kór­­dósokre.A kétmüszakkal kapcsolatban elmonuja,hogy ebben az évben már csak egy műszakosak,de akkormikor ez a rendszer életbe­lépett akkor igazgató helyettes volt és akkor az volt a helyzet,hogy az első osztályosok kerültek d.u. műszakba ós mivel 9 első osztály indult 7 pedagógus került oda az általános iskolákból ezeket kellett beállítani d.u, műszakba,tehát akik elsőosztályt tanítottak ezt más­képpen nem lehetett megoldani.Azonban ha ugy alakult,hogy az a peda­fógus párttag volt netán,akkor az is be lett állítva itt hivakozik arga Béla elvtársra is,aki azóta elkerült a gimnáziumból. A pártta­gok részére semmiféle lényeges kedvezményt nem biztositottunk.Volt olyan alkalom a jutalmazásoknál,amikor én sem értettem azokkal egyet, te akiket az igazgató jutalazásra javasolt. Ha pedig párttag kapta a ju­talmat , valószínű,hogy a munkájukkal kiérdemelték. Azzal kapcsolatban, hogy a személyi ellentétekkel kapcsolatos hangu­lat megnyugodott-e , véleményem szerint nem rendeződtek le ezek a dolgok csak felszínesen. Felvetődött,hogy közvetlenségem hiányzik az emberekkel szemben,valóban hibám, hogy nem tudok könnyen barát­kozni. Ami Adovinter elvtárs közvetlenségét illeti,valóban egy zár­kozott ember,aki e mellett még nagyon elfoglalt is és szórakozott természetű. Felvetődött az is,hogy nem ismerem eléggé az emberek problémáit,ez­zel kapcsolatban annyit, hogy sajnos többet is tudok az emb rekről, mint kellene! A felszólalások folyamán sokban kiegészítést nyert az anyag,azonban egy két dolgot még hozzá kellene tenni, A második oldalon a tantesr tület egyes tagjaival kapcsolatos problémák szerepelnek, ezzel kapr csolatban elmondja,hogy egy kicsit kritikátlanul bekerült az anyag­­^ ba az egyik elvtárs nem mindenben helytálló véleménye, ezzel szem­ben kimaradt az iskola fejlődéséről való megemlékezés. Azt sem le­het figyelmen kivül hagyni,hogy milyen a párttagok összetétele,mert éppen a személyi ellentétek bizonyítják,hogy nincs minden rendben. Az egyik idős elvtárs jelenti a legtöbb problémát a pártszervezetet­nek, Azt sem lehet figyelmen kivül hagyni,hogy a 9 párttag közül 2 iskola vezetőségben van - állami vezetés - 2 szakfelügyelő, 2 párt­vezetőségi tag,tehát nehéz a helyzet a pártéletet tekintve?mert ke­veset látjuk őket. A gimnázium tantestületének jelentős része más­iskolában is tanit és valahogy ugy néz ki, hogy a Madáchban végzett munkáját tartja másodállásnak. Teljesen egyetértek azzal,amit a jelentés az igazgató beállításával kapcsolatban felvet valóban sürgősen meg kell oldani. Azzal is egyet­ért, hogy a vezetőségi tagok nem rendelkeznek megfelelő vita kézség­gel, és a politikai irányitó munkája az alapszervezeti vezetőségnek gyenge volt. Ami a PB,-vei ós a kerületi Tanács oktatási Osztályával 1 való kapcsolatunkat illeti , amit ezzel kapcsolatban itt az elvtársak elmondtak azzal egyetértünk. Az, hogy a pártszervezet vezetősége tü­relmetlen, ez csak az egyik meg hallgatott elvtárs véleménye,mert mi csak azokkal szemben vagyunk türelmetlenek,akik a munkájukat nem ugy végzik,ahogyan kellene. ff * iP * L- .-------------­­_J r n- 7

Next

/
Thumbnails
Contents